NB II: rendeződik a helyzet a Haladásnál

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.29. 13:14
null
Rendeződhet a Haladás helyzete (Fotó: Dömötör Csaba)
A vaol.hu értesülései szerint az év végére töredékére csökkent a Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft. tartozása.

Mint arról még november végén beszámoltunk, hónapok óta nem kaptak fizetést a Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgói, az élvonalbeli női együttes, a Haladás Viktória játékosai és a klub további alkalmazottai sem. Mivel a tartozások mértéke meghaladta a 45 napot, december végén a klub ügyvezető igazgatója, Séllei Árpád mellett három játékos, Simut Mario Lucas, Doktorics Áron és Derekas Zoltán is távozott a csapattól.

A Haladás december 20-i gyűlésén az ügyvezetők helyzetjelentése és beszámolója, valamint a Felügyelő Bizottság beszámolója után azt állapították meg, hogy a tervezett árbevétel – reklámbevétel – elmaradása és kiesése okozta a pénzügyi helyzet kialakulását, s ha a tervezett bevételek megérkeznek, a társaság pénzügyi helyzete belátható időn belül helyreállítható, a további bevételek biztosítják az idény biztonságos befejezését, valamint a klub következő évi licenckérelmének feltételeit.

A vaol.hu most úgy értesült, hogy a Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft. munkavállalóinak bankszámláira pénteken újabb utalás érkezett, ezúttal a novemberben esedékes októberi fizetésüket kapták meg a dolgozók.

A LABDARÚGÓ NB II ÁLLÁSA
1. Nyíregyháza Spartacus 18 13 4 1 42–15 +27 43
2. ETO FC Győr 17 12 2 3 37–21 +16 38
3. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 18 8 9 1 21–13 +8 33
4. Vasas FC 17 9 5 3 42–19 +23 32
5. Kozármisleny 17 9 4 4 34–21 +13 31
6. Pécsi MFC 18 6 7 5 7–10 –3 25
7. FC Csákvár 18 6 5 7 20–24 –4 23
8. Gyirmót FC Győr 17 5 8 4 23–22 +1 23
9. Kazincbarcika 18 5 8 5 20–21 –1 23
10. Budafoki MTE 17 6 4 7 18–20 –2 22
11. Budapest Honvéd 18 5 7 6 20–22 –2 22
12. Soroksár SC 17 5 6 6 17–18 –1 21
13. Szombathelyi Haladás 17 4 7 6 22–27 –5 19
14. BVSC Zugló 17 4 5 8 12–23 –11 17
15. Tiszakécske 17 3 7 7 17–21 –4 16
16. BFC Siófok 18 3 4 11 14–34 –20 13
17. FC Ajka 17 3 2 12 10–22 –12 11
18. Mosonmagyaróvár 18 2 4 12 15–38 –23 10
Legfrissebb hírek

NB II: három góllal nyert a Vasas; hazai pályán botlott a Honvéd, a Vidi otthon kapott ki a BVSC-től

Labdarúgó NB II
13 órája

A KTE egy félidő alatt lerendezte a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
13 órája

Gyenge mérkőzésen vitte el a pontokat Fehérvárról a BVSC

Labdarúgó NB II
15 órája

Egy félidő alatt eldőlt: a Vasas három góllal győzött Budafokon

Labdarúgó NB II
17 órája

Kettős emberhátrányban is megtartott egy pontot a Lőrinc

Labdarúgó NB II
17 órája

A Nyíregyháza kilenc, az Újpest tíz gólt rúgva győzött a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.07. 23:20

Sorozatban ötödik bajnokiján maradt érintetlen a Vidit két góllal legyőző Vasas kapuja

Labdarúgó NB II
2025.11.03. 21:54

NB II: ráadásban lőtt góllal nyert a Honvéd; először kapott ki Tímárral a KTE; gálázott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:00
Ezek is érdekelhetik