NB II: ultimátum után csapata kikapott, távozik az Ajka vezetőedzője

2023.09.27. 20:00
null
Távozik Jeney Gyula (Fotó: Ajka)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Ajka 2–1-re kikapott idegenben a Gyirmóttól szerdán. Nem sokkal később az ajkai klub hivatalos oldalán közölte, távozik a klubtól Jeney Gyula vezetőedző.

 

„A mai napon klubunk szerződést bontott Jeney Gyula vezetőedzővel, így öt és fél év után szakvezetőnk és együttesünk útjai elválnak egymástól. Az új idényben hullámvölgybe került együttesünk, és az első kilenc fordulóban – a Mosonmagyaróvár elleni győzelmet leszámítva – nem sikerült begyűjtenünk a 3 bajnoki pontot. Mivel csapatunk ebből a hullámvölgyből nem tudott elmozdulni, a vezetőség úgy érezte, az együttesünknek új impulzusra van szüksége, ezért a váltás mellett döntött” – olvasható az Ajka honlapján.

A Nemzeti Sport információi szerint Jeney a meccs előtt ultimátumot kapott a vezetőségtől, ebben az állt, hogy a Gyirmót és a BVSC elleni két bajnokin legalább négy pontot kell gyűjtenie a klubnak.

Az Ajka a 83. percben gólt kapott, így 2–1-re vesztésre állt szerdán a Gyirmót ellen. Nem sokkal később Jeney felállt a kispadról, besétált az öltözőbe, s benyújtotta lemondását.

A klub köszönetet mondott Jeneynek, aki az Ajka történetének legnagyobb sikerét elérve a múlt idényben az NB II harmadik helyére vezette a csapatot.

A következő edzést átmenetileg Pintér Csaba másodedző tartja, új szakvezető kinevezése a napokban várható.

LABDARÚGÓ NB II
9. FORDULÓ

GYIRMÓT FC GYŐR–FC AJKA 2
1 (00)
Győr-Gyirmót,
Alcufer Stadion,500 néző. Vezette: Berényi Tamás (Máyer Gábor, Kiss Balázs)
GYIRMÓT
: Hársfalvi – Polgár K., Hudák D. (Csörgő V., 50.), Szegi, Helembai (Madarász M., 66.) – Kovács M., Szőke G. (Adamcsek, 75.) – Kicsun (Jova B., 66.), Soltész D., Medgyes Z. – Pethő B. Vezetőedző: Tamási Zsolt
AJKA
: Horváth D. – Szűcs K., Jagodics B., Görgényi D., Présinger – Csizmadia Z. (Gaál B., 83.), Vogyicska B. (Tóth G., 65.), Sejben V. (Tar Zs., 75.), Berzsenyi (Rabatin, 65.), Antal G. – Szarka Á. (Horváth P., 83.). Vezetőedző: Jeney Gyula
Gólszerző
: Madarász M. (79., 81.), ill. Csizmadia Z. (70.)
Kiállítva
: Jagodics B. (74.)
MESTERMÉRLEG

Tamási Zsolt:
– A csapat óvatosan játszott, érződött, nagy a tét. Vesztett helyzetből sikerült fordítani, de ez nemcsak Madarász Márk érdeme, hanem a csapaté is.
Pintér Csaba másodedző:
– Nehéz helyzetben van a klub, sajnos, a körülmények sem nekünk kedveztek, így csak gratulálni lehet a Gyirmótnak.

Legfrissebb hírek

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Novák Csanád duplája kevés volt a győzelemhez, a KBSC az utolsó percben mentett pontot Gyirmóton

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:02

Megmaradt a gyirmótiak harmadosztályban szerzett lendülete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 11:46

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Weitner Ádám: Gyirmóton már nem létezik wellness-zóna

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 08:40

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35

Novák Csanád góljaival győzte le a Gyirmót a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:24

A gyirmóti Iván Alex góljában a gyeptégla is benne volt

Labdarúgó NB II
2026.07.28. 11:25