NB II: Tiszakécskén folytatja kölcsönben a Kisvárda-játékos

Vágólapra másolva!
2023.09.06. 23:19
null
Szőr Levente mostantól Tiszakécskén bizonyíthat (Fotó: kisvardafc.hu)
A Kisvárda NB I-es labdarúgócsapatának 22 éves középpályása, Szőr Levente a több játéklehetőség és fejlődése érdekében a másodosztályú Tiszakécskéhez került kölcsönbe az idény végéig – számolt be róla a szabolcsiak honlapja.

 

A 22 éves Szőr Levente az NB I-es bajnokság eddig eltelt hat fordulója során négyszer is játéklehetőséghez jutott a Kisvárdában, valamennyiszer csereként.

Összesen hét élvonalbeli mérkőzés áll a neve mellett, az NB III-as második csapatban pedig 2020 óta 101 bajnokin lépett pályára, és 13 gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A TISZAKÉCSKÉNÉL
Érkezők:
Bekker Roland (ETO FC Győr), Bencze Márk (ETO FC Győr), Fodor Ferenc (ETO FC Győr), Lovas Andor, Lovas Zsombor (mindkettő Kecskemét II – kölcsönből vissza), Kiss Ágoston (ZTE– kölcsönbe),Kiss Balázs (ETO FC Győr), Kocsis Dominik (Puskás Akadémia– kölcsönbe), Denis Kryvotsiuk (ukrán, ZTE II – kölcsönbe), Márkus Attila (Mezőkövesd),Máté Zsolt (Újpest – ismét kölcsönbe), Prokop Rostislav (szlovák-magyar, Szentlőrinc), Szabó Dávid (Waizenkirchen– Ausztria), Szőr Levente (Kisvárda– kölcsönbe), Torvund Alexander (Csákvár)
Kooperációs kölcsön keretében szerepelhetnek: Polyák Kristóf (Kecskemét)
Távozók: Austin Agwata (nigériai, MFK Zvolen – Szlovákia), Biben Barnabás (MTK – kölcsönből vissza), Farkas András (?), Farkas Norbert (Iváncsa), Geiger Norbert (Békéscsaba), Halasi Péter (?), Horváth Zoltán (Cigánd), Kiprich Dávid (Tatabánya), Kiss Norbert (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Major Szabolcs (Kecskemét – kölcsönből vissza), Oláh Máté (visszavonult), Vachtler Csaba (SVg Pitten – Ausztria), Vajda Botond (DVTK – kölcsönből vissza, onnan DVSC), Végső Előd (Mosonmagyaróvár), Vólent Roland (Békéscsaba)

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
19 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26
Ezek is érdekelhetik