Sportrádió: Pinezits Máté és a Honvéd nem kér időt

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.12. 09:36
null
Pinezits Máténak az NB II egyik legfiatalabb átlagéletkorú csapatát kellene visszajuttatnia az élvonalba (Fotó: Földi Imre)
Egy győzelemmel és egy vereséggel kezdte a labdarúgó Merkantil Bank Liga (NB II) 2023–2024-es idényének küzdelmeit az élvonalból kiesett Budapest Honvéd, melynél a nyár folyamán jelentős változások történtek. A vezetőedzői posztra kinevezett Pinezits Máté beszélt a Sportrádiónak az elmúlt időszakról és az előttük álló feladatokról, valamint a következő ellenfél, a Nyíregyháza Spartacus szakvezetője, Tímár Krisztián mondta el várakozásait a 3. forduló rangadójáról.

 

Pinezits Máté elmondta, a másodosztályba való kiesés jelentős változásokat hozott a Budapest Honvéd keretében, s bár sokan maradtak, a vezetőedző szerint az egyik legfiatalabb átlagéletkorú csapat a kispestieké.

A szakember kitért rá, örültek, hogy a Csákvár ellen győzelemmel kezdték az új idényt, de sajnálják, hogy a Kozármisleny elleni hazai vereséggel nem tudták meglovagolni a kezdeti lendületet.

Pinezits Máté arról is beszélt, hogy nyolc hete dolgoznak együtt a jelenlegi kerettel és ezt jó szellemiségben, felfogásban teszik, ezért bízik benne, hogy a munka az egyén és a csapat fejlődésén is meglátszik.

„Időt kérni nem fogunk, ugyanakkor azt látni kell, hogy az egyik legfiatalabb átlagéletkorú csapattól badarság lenne kérni, hogy minden mérkőzésen agyon fogjuk dominálni az ellenfelet, viszont a célunk az, hogy ez minél gyorsabban látszódjon” – fogalmazott Pinezits Máté.

„Aki a Budapest Honvédban futballozik vagy a kispadján ül, az tisztában van vele, hogy a Honvédnak az élvonalban van a helye. Nekünk egy célunk lehet: minden nap megtegyünk mindent azért, hogy ez a lehető leghamarabb sikerüljön” – jegyezte meg a vezetőedző.

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG!

A Honvéd a 3. fordulóban a Nyíregyháza Spartacushoz látogat. A szabolcsiak irányítását nyáron Tímár Krisztián vette át, akinek irányításával a csapat a BFC Siófok elleni győzelemmel kezdett (2–0), majd döntetlent játszott Tiszakécskén (1–1).

„Szeretnénk egy olyan csapatot építeni, amely inkább a mezőny első feléhez tartozik, mint a másodikhoz. Az elmúlt időszakban nagy volt a mozgás az edzőknél és a játékosoknál is. Szerintem egy állandóság kell a klub környezetébe, hogy kialakulhasson egy munkamorál, ami a Nyíregyházát jellemzi, és ha ez az állandóság minőséggel párosul, akkor az előbb-utóbb meghozza az eredményeket” – mondta a Sportrádiónak Tímár Krisztián.

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik