NB III: lemondott az egyik újonc teljes szakmai stábja

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.18. 09:18
null
Kinyik György vezetőedző mellett Kardos Mihály szakmai vezető és Kardos Norbert játékosedző is lemondott az NB III-as újonc Martfűnél (Fotó: szoljon.hu/Pesti József)
A szoljon.hu értesülése szerint a szerdai edzés után egyoldalúan felbontotta szerződését a labdarúgó NB III-ban újonc Martfűi LSE teljes szakmai stábja, így a vezetőedző-páros, Kinyik György és Kardos Norbert, valamint a szakmai vezető, Kardos Mihály is.

Az NB III Délkeleti csoportjába besorolt újonc Martfű a Füzesgyarmat ellen 4–1-es hazai vereséggel kezdte az idényt, de ezt követően értékes pontot szerzett a Szolnoki MÁV vendégeként (1–1), majd hétvégén a győzelemhez is közel állt, de a házigazda Budapest Honvéd-MFA a 94. percben egy pontot otthon tudott tartani (2–2).

A szoljon.hu úgy tudja, a szakmai stáb nem a csapat szereplése miatt mondott le, hanem azért, mert nézeteltéréseik támadtak egy szponzorral és nem kaptak igazán szabad kezet, ezzel korlátozva voltak az elképzeléseik. A lap megjegyzi, hogy Kardos Norbert játékosedző nem lép pályára a hétvégi, Meton-FC Dabas elleni bajnokin.

Nem ez az első edzőváltás a harmadosztály 2023–2024-es idényében, ugyanis az Északkeleti csoportban érdekelt Eger SE felmentette az első csapat irányítása alól Céró Bálintot.

Legfrissebb hírek

Az NB I-ből és Németországból is igazolt a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.01.27. 15:18

Magyar bajnok és kupagyőztes játékost szerződtetett az NB III-as Kaposvár

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 12:28

NS-képeslap: Vidi elleni meccsel avatták fel a cigándi futballpályát

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 09:53

Az NB III-as Gyirmótnál kötött ki a Fehérvárról távozó csatár – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 17:24

12 és fél év után visszatér Újpestre a támadó

Labdarúgó NB II
2026.01.19. 20:49

A Fehérvárról távozó csatár Gyirmótra tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.19. 13:10

NB III: bemutatkozott a Kaposvár új többségi tulajdonosa

Labdarúgó NB II
2026.01.08. 11:42

Komáromból igazolt középpályást a Gyirmót – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.06. 17:00
Ezek is érdekelhetik