NB II: korábbi FTC-játékossal erősített az ETO

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.12. 20:01
null
A korábbi FTC-játékos, Michal Skvarka Győrben folytatja (Fotó: eto.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződtette a korábban a Ferencvárosban is megforduló szlovák középpályást, Michal Skvarkát.

 

A 30 éves, kétszeres szlovák válogatott labdarúgó Zsolnán nevelkedett, itt is mutatkozott be a felnőttek között 2009-ben, az MSK Zilinával pedig két bajnoki címet és egy kupagyőzelmet ünnepelhetett.
A szlovák élvonalban több mint 200 mérkőzésen 49 gólig jutó Skvarka volt még a Michalovce (Nagymihály) és a Zlate Moravce (Aranyosmarót) játékosa is, majd 2019-ben a Ferencvároshoz igazolt, melynek színeiben 26 NB I-es és hat Magyar Kupa-mérkőzésen négy gólig és hat gólpasszig jutott, s kétszer lett bajnok.

A középpályás 2021 nyarán távozott a fővárosi zöld-fehérektől, Krakkóba igazolt a Wislához, ahonnan egy évvel később a görög Levadiakoszhoz szerződött.

Skvarkának a Gróf Dávidot is foglalkoztató klubnál július 1-jén lejárt a szerződése, amelyet nem hosszabbítottak meg. Győrbe szabadon igazolható játékosként írt alá.

„Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok az ETO-hoz – kezdte Michal Skvarka. – Játszottam már Magyarországon, tisztában vagyok vele, hogy a klubnak nagyon szép a történelme, és hogy milyen nagy játékosok szerepeltek itt. Elég csak megemlíteni a közelmúltból Priskin Tamást, akit senkinek sem kell bemutatni a magyar futball kedvelői körében. Nagy céljaink vannak, keményen dolgozunk, és ezek érdekében mindent meg fogunk tenni. Nagyon várom már, hogy pályára léphessek ETO-mezben.”


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Paul Anton
(Arad – Románia), Buna Gábor (Kecskemét), Claudiu Bumba (román, Fehérvár FC – szabadon igazolhatóként), Csóka Bálint (DAC – Szlovákia), Farkas Balázs Kesző (Siófok – kölcsönből vissza), Hamed Yasin (Nyíregyháza, legutóbb Békéscsaba – kölcsönben), Matija Krivokapics (DAC 1904– Szlovákia, legutóbb Zemplín Michalovce – Szlovákia), Pap Eduárd (román-magyar, FC Botosani – Románia), Michal Skvarka (szabadon igazolható, legutóbb: Levadiakosz – Görögország), Szépe János (szlovák-magyar, MTK), Luciano Vera (argentin, Deportivo Maipu – Argentína)
Távozók: Babati Benjámin (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Bekker Roland (Tiszakécske), Bencze Márk (Tiszakécske), Borsos Filip (Ajka), Csinger Márk, Vitális Milán (mindketten DAC 1904 – kölcsönből vissza), Fadgyas Tamás (Kecskemét), Fodor Ferenc (Tiszakécske), Kiss Bence (Kecskemét), Kovács Krisztián (Paks), Kovácsik Ádám (Fehérvár FC – kölcsönből vissza, onnan ?), Papp Milán (Kazincbarcika), Priskin Tamás (visszavonult), Óvári Zsolt (Szeged), Szendrei Ákos (DAC 1904 – kölcsönből vissza, majd Kecskemét kölcsönbe), Toma György (Nyíregyháza), Urblík Norbert (DAC 1904)

Legfrissebb hírek

Ellentétes félidők után döntetlennel zárult a BVSC és a Csákvár csatája

Labdarúgó NB II
8 órája

Csoboth Kevin Újpesten edzett, a jövő héten pedig visszatér Svájcba

Légiósok
2026.02.06. 12:44

Történelmi igazolás küszöbén: Huszti András már a Steauával edz – NS-infó

Légiósok
2026.02.06. 11:03

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 17:07

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 09:30

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33
Ezek is érdekelhetik