NB II: U-válogatott kapussal erősített a Nyíregyháza

D. S. B.D. S. B.
2023.06.26. 09:43
null
Bese Balázs Nyíregyházán folytatja pályafutását (Fotó: Nemzeti Sport)
A labdarúgó NB II mögöttünk hagyott idényében 18. helyen végző, ám az osztályozón másodosztályú tagságát megőrző Nyíregyháza Spartacus hivatalos közösségi oldalán számolt be róla, hogy két évre szóló szerződést kötött a Szentlőrinctől érkező magyar utánpótlás-válogatott kapussal, Bese Balázzsal.

Bese Balázs pályafutását a Csep-Gólban kezdte, majd az FTC és az MTK utánpótláscsapatai után az NB II-ben Budaörsön mutatkozott be, ezt követően a Vasas, ismét az MTK, majd a Budafok játékosa lett, a BMTE-nél az élvonalban nyolc mérkőzésen lépett pályára.

A 191 centiméter magas, 24 éves kapus az előző idényt a másodosztályból kieső Szentlőrincnél töltötte, melynek kapuját 12 bajnokin és egy Magyar Kupa-mérkőzésen védte.

Bese Balázs összesen 28-szor szerepelt a magyar utánpótlás-válogatottakban az U16-os és az U21-es korosztályok között, s a 2021-es U21-es Európa-bajnokság mindhárom mérkőzésén ő védte a magyar csapat kapuját Németország, Románia és Hollandia ellen.

„Az első NB II-es meccsem épp a Nyíregyháza ellen volt, és nagyon örülök, hogy egy ilyen nagy múlttal rendelkező együtteshez kerültem. Az elmúlt évem kevésbé volt sikeres, de szeretném magam újra felépíteni, és egy jó szezont produkálni. Az első benyomások jók, sok játékost ismertem az utánpótlás-válogatottból és az MTK-ból, így a beilleszkedéssel nem lesz probléma” – mondta új klubjának honlapján Bese Balázs.



NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők
: Alaxai Áron (Puskás Akadémia), Bese Balázs (Szentlőrinc), Rjasko Mihajlo (Kecskemét), Hamed Yasin (Békéscsaba – kölcsönből vissza)
Távozók:Csősz Richárd (?), Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Major Marcell (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Szerető Krisztofer (?)

Legfrissebb hírek

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A BVSC ellen izzadta ki első sikerét a KTE

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:23