MTK: Horváth Dávid tudja, az NB I-re erősíteni kell a keretet

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2023.05.10. 10:11
null
„Azon dolgozunk, hogy megkapaszkodjunk az első osztályban” (Fotó: Koncz Márton)
A DVTK mellett az MTK Budapest jut fel az élvonalba, bár matematikailag még nem dőlt el a kérdés, a Horváth Dávid edzette kék-fehérek célba érnek.

 

– Gratulálok a feljutáshoz!
– Köszönöm – mondta Horváth Dávid, az MTK Budapest vezetőedzője, és miután a kék-fehérek gól nélküli döntetlent játszottak Pécsen, így két fordulóval a vége előtt hat ponttal vezetnek a harmadik Ajka előtt.

– Meglepett.
– Mégis, mivel?!

– Azt hittem, amolyan magyar szokás szerint korainak minősíti a gratulációt, mondván, még nem biztos…
– Azt gondolom, nem elhamarkodott a feljutásról beszélni. A két csapat közötti gólkülönbségnek huszonnéggyel kellene változnia a rivális Ajka javára, ez azért sokak tűnik.

– Hogyan élték meg a PMFC elleni mérkőzést, amelyen tehát csaknem biztossá vált a feljutás?
– Nyilván szerettünk volna győzni, de a jelenlegi helyzetünkben – sajnos, hullámvölgyben vagyunk – az Ajka és a Pécs elleni mérkőzésen is a pontszerzés volt a legfontosabb, hogy a közöttünk lévő különbség ne csökkenjen.

– A legutóbbi hat bajnokin a megszerezhető tizennyolc pontból mindössze kettőt „írt fel” az MTK, ami egyértelműen jelzi, hogy valami nem stimmel. A sorozat előtt meggyőző játékkal négy-kettőre verték meg az aranyérmes és feljutó Diósgyőrt – a fontos győzelem után hátradőlt csapat?
– Elemzéseink szerint három tényező játszott szerepet a visszaesésben. Az egyik, amit említett, a megelégedettség. Sokat kellett ezzel foglalkoznunk, a klub sportpszichológusa is dolgozott az ügyön, és most úgy látom, e tekintetben sikerült előrelépni, az Ajka és a Pécs elleni bajnokin a hozzáállás, a küzdőszellem már teljesen rendben volt. A másik fontos tényező, hogy áprilisban betegség- és sérüléshullám söpört végig az együttesen. Volt olyan mérkőzésünk, amelyen Poór Patrik ütközött a kapuban álló Rácz Gergő kapussal, mindkettejüket le kellett cserélni. Egy másikon Kocsis Gergő és Vadnai Dániel fejelt össze, mentő vitte el őket az első félidőben, a következő fordulóban Zsóri Dániel került kórházba a pályáról, miközben Nagy Zsombor és Futács Márkó már régen hiányzott. Aztán két betegség, egy torokfájással és egy hasmenéssel járó átment tulajdonképpen az egész országon, emiatt újabb hét-nyolc játékos esett ki rövidebb-hosszabb időre, ez együtt azért sok volt. Harmadik tényezőnek azt mondanám, hogy mindezzel párhuzamosan a szerencse is elpártolt mellőlünk. Az elemzések, a statisztikák szerint elsők voltunk a várható pontszám tekintetében, persze mi is tudjuk, az számít, mennyit szerez meg ténylegesen a csapat. Egyébként még ez a három tényező sem okozott volna ekkora gondot, ha nem éppen most a legsűrűbb a program, de áprilisban hét bajnokin kellett pályára lépnünk, ha csak a hétvégéken van forduló, kevésbé látványos lett volna a visszaesésünk, mindenesetre nagyon sokat lehetett tanulni ebből az időszakból. Ugyanakkor egy pillanatra sem éreztem pánikot, az előző két meccsen elért két döntetlen nyilván azért volt kulcsfontosságú, hogy ne váljon forróvá a helyzetünk, és a mérkőzésekre tervezett kockázatvállalásban ez meg is mutatkozott.

– Élvonalbeli csapat a mai MTK?
– Nem. A keret, még az érkezésem előtt, a feljutás kiharcolásra alakult. Nem vitás, hogy egy osztállyal feljebb meg kell erősíteni az MTK-t, minden csapatrészben.

– Egy évvel ezelőtt a Vasas és a Kecskemét jutott fel, van-e e két csapat szereplésének tanulsága az önök számára?
– A másodosztály más karakterű bajnokság, mint az OTP Bank Liga, az NB II-ben a mérkőzések nagyjából tíz százaléka emlékeztet az élvonalra, és a két csapat teljesítménye is azt mutatja, hogy a Merkantil Bank Ligában mutatott teljesítmény nem garantál túl sok mindent egy osztállyal feljebb. A csapatok döntő többsége negyven pont körül szerez, lényeges különbség, ha ennél nyolc-tíz ponttal többet vagy kevesebbet érsz el – ezt a bizonytalansági tényezőt a játékoskeret erősségén túl sok egyéb részlet is befolyásolja. Természetesen azon dolgozunk, hogy megkapaszkodjunk az első osztályban.

 

AZ ÁLLÁS
1. Diósgyőri VTK3626 3 774–35+3981
2. MTK Budapest3620 8 883–47+3668
3. FC Ajka3618 81049–36+1362
4. Gyirmót FC Győr3617 91058–41+1760
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia3616101044–37 +758
6. Soroksár SC361512 955–47 +857
7. Pécsi MFC361216 833–30 +352
8. Szombathelyi Haladás3614 91353–52 +151
9. BFC Siófok3613111243–51 –850
10. Budafoki MTE3612101439–45 –646
11. Mosonmagyaróvár3612101435–41 –646
12. ETO FC Győr3611121334–37 –345
13. Tiszakécske3612 71736–48–1243
14. Kazincbarcika3611 91640–55–1542
15. Szentlőrinc SE36 9121543–55–1239
16. Kozármisleny3610 81844–61–1738
17. Nyíregyháza Spartacus36 9111644–50 –638
18. FC Csákvár36 8141440–47 –738
19. Békéscsaba 1912 Előre36 7131644–53 –934
20. Dorogi FC36 7101932–55–2331
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik