Játékossors: debreceni orvostanhallgató a futballpályán

P. I.P. I.
Vágólapra másolva!
2023.05.11. 11:02
null
Rauf Al-Seradzsi Mohamed a pályán is a legjobbra törekszik – a DEAC játékosa ötgólos az NB III-ban (Fotó: Kovács Péter)
Rauf Al-Seradzsi Mohamed a tanulást, a labdarúgást és a vallást harmóniába hozza, hogy sikeres legyen az életben és a sportpályán.

 

Meghatározó játékos a Debrecenben orvostanhallgató Rauf Al-Seradzsi Mohamed a DEAC NB III-as labdarúgócsapatában. A 20 éves futballista jól beszél magyarul, s lapunknak elmondta, milyen érzésekkel, karriervággyal érkezett Debrecenbe, milyennek látja a harmadosztály közegét. A Dunaújvárosban született, s a debreceni egyetemre járó csatár jemeni családból származik, a vallás ugyanúgy a mindennapjai része, mint a labdarúgás vagy a tanulás. Az idén március közepétől április közepéig a ramadán böjti időszakát élte, ám eközben is tanult és sportolt.

„Számomra az iszlám vallás nemcsak útmutató az élethez, hanem életmód is egyben – mondta a DEAC-játékosa, aki stabil kezdő az NB III Keleti csoportjában szereplő csapatban. – A ramadán idején amíg fent van a nap, nem eszünk, nem iszunk. Magyarországon ha tavaszi vagy nyári hónapokra esik a böjti időszakunk, nyilván nehezebb tartani a vallási alapokat, hiszen hosszú ideig látjuk a napot, de az idén is kibírtam. Mindig szeretem a pozitív oldaláról nézni az életet, emellett a sűrű program mellett elég gyorsan telik az idő, így gyorsan eljön a naplemente, nincs idő az éhségen még csak gondolkodnom sem. A ramadán nem befolyásolja negatív irányban sem a tanulmányaimat, sem a futballteljesítményemet, szerintem ahogy minden, ez is fejben dől el.”

A középpályás megjárta Baracsot, Dunaújvárost, majd a megyei első osztályt is a DEAC-cal, aztán jöhetett az NB III, s mint mondta, magasabb osztályban is el tudná magát képzelni.

„Jemenben súlyos problémák vannak: éhínség, szegénység, polgárháború, a labdarúgás és a tanulás is háttérbe szorul ott, van ezeknél fontosabb is arrafelé. Ezért is örülök a debreceni lehetőségeimnek, mert azt csinálhatom, amit szeretek, ráadásul nem kell döntenem a labdarúgás és az orvosi kar között, egyeztetni tudom a futballt és a tanulást a mindennapokban.”

Ahogy egyetemistaként, labdarúgóként is igyekszik a maximumra törekedni, az NB III-as idényben már öt gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda: gyűjti a skalpokat a DEAC

Kosárlabda
22 órája

Az NB I-ből és Németországból is igazolt a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.01.27. 15:18

Kosárlabda: Flasár Botond és Varga Ferenc is szintet lépett a DEAC-ban

Utánpótlássport
2026.01.26. 13:24

Erste Liga: öt gólt szerezve nyert a ligaelső Brassó, Gyergyóban maradt alul a DEAC

Jégkorong
2026.01.23. 20:13

Magyar bajnok és kupagyőztes játékost szerződtetett az NB III-as Kaposvár

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 12:28

NS-képeslap: Vidi elleni meccsel avatták fel a cigándi futballpályát

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 09:53

Az NB III-as Gyirmótnál kötött ki a Fehérvárról távozó csatár – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 17:24

Parádés teljesítmény az egyetemi bajnokságban: 100 pontot ért el a DEAC kosarasa!

Kosárlabda
2026.01.20. 11:11
Ezek is érdekelhetik