NB II: Hollandiát megjárt szélsőt igazolt a Soroksár

2023.03.07. 14:14
A legutóbb a Szegedet erősítő Dobos Áron csatlakozott a szintén a labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár SC keretéhez – számolt be róla a klub honlapja. 



Dobos Áron Soroksáron építheti újra magát (Fotó: soroksarsc.hu)
Dobos Áron Soroksáron építheti újra magát (Fotó: soroksarsc.hu)


Az átigazolási időszak lejártával is adódnak olyan lehetőségek, melyeket megragadva tovább erősíthető egy-egy csapat kerete. A szabadon igazolható Dobos Áron szerződtetése a Soroksár életében éppen ilyen dolog.

Az MTK- és dunaújvárosi nevelésű 22 éves szélső az NB III-as Dunaújváros PASE csapatában 2016-ban, 16 évesen mutatkozott be. Két idényt töltött a harmadosztályú együttesben, majd 2018 júliusában a holland élvonalba akkor feljutó Fortuna Sittard játékosa lett. Hollandiában főként a fiatalokat foglalkoztató, a holland klub U21-es együttesének tekinthető Jong Fortuna Sittardban kapott lehetőséget, azonban két mérkőzésen az Eredivisie-ben szereplő első csapatban is pályára léphetett.

A magyar utánpótlás-válogatott támadó aztán 2020 februárjában hazatért, de az ETO-nál egyáltalán nem kapott játéklehetőséget. A Szeged-Csanád GA-hoz szerződött ezt követően, ahol a 2020–2021-es évadban be is mutatkozott az NB II-ben, első profi idényében 33 mérkőzésen 3 gólt szerzett.

Az utóbbi bő fél évben azonban sérülések hátráltatták, így ősszel csak 7 NB II-es bajnokin játszott, s mindössze egyszer volt kezdő. Szegedről a téli átigazolási időszakban távozott.

A Soroksár 26 forduló után 35 ponttal a 9. helyen áll az NB II-ben.

Legfrissebb hírek

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
1 órája

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
3 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:02

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:00

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:56

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24