NB II: távozik az NB III-as gólkirály a Kozármislenytől

2023.01.22. 07:36
null
Hampuk Ádám nem tudott alapember maradni az NB II-ben a Kozármisleny színeiben (Fotó: Szabó Miklós)
Kissé meglepő módon távozik a labdarúgó NB II-ben szereplő Kozármisleny együttesétől az előző idényben az NB III Közép-csoportjában 23 találattal gólkirályi címet szerző támadó, Hampuk Ádám – számolt be róla a klub honlapja.


Hampuk Ádám
az őszi szezonban mindössze nyolc bajnokin lépett pályára – ebből kétszer kezdőként –, csak 225 játékperc jutott neki, ráadásul gólt nem szerzett. A mislenyi szakmai vezetés úgy látja, hogy nem tudnának elegendő játéklehetőséget biztosítani a jövőben sem az NB III Közép-csoportjában az előző idényben gólkirályi címet szerző támadónak, aki így két és fél év után távozik a klubtól. A 27 esztendős Hampuk az eltelt időszak alatt összesen 80 bajnoki mérkőzésen lépett pályára kék-fehérben és 37 gólt szerzett.

Rajta kívül Guth Ádám is elhagyja a klubot, ő az MTK-tól kölcsönbe érkezett a Kozármislenyhez a nyáron és összesen 11 bajnoki mérkőzésen lépett pályára.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOZÁRMISLENYNÉL
Érkezők: Daru Bence (Szeged-Csanád GA – kölcsönbe), Gránicz Patrik (Békéscsaba), Kun Bertalan (szabadon igazolhatóként, legutóbb Proleter – Szerbia), Ulrich Dániel (Majos – kölcsönből vissza), Várkonyi Bence (MTK – kölcsönbe)
Távozók: Berdó Máté (PTE-PEAC), Bognár Dávid (?), Guth Ádám (?), Hampuk Ádám (?), Kulcsár Kornél (?), Osei Clinton (MTK – kölcsönből vissza), Szabó Dominik (?), Tóth Zoltán (III. Kerület – kölcsönbe), Varasdi Dániel (PMFC)

Legfrissebb hírek

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
9 órája

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
9 órája

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
9 órája

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
9 órája

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A BVSC ellen izzadta ki első sikerét a KTE

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:23