NB II: eldőlt a 20 éves gaboni támadó sorsa, a Diósgyőr játékosa lett

Vágólapra másolva!
2023.01.26. 17:37
null
Obounet aláírta a szerződését (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a 20 éves gaboni Jérémie Obounet-t, aki január eleje óta edzett a klubbal.

„Örülök, hogy a DVTK játékosa lettem – jelentette ki Jérémie Obounet.Rengeteg tervvel érkeztem, melyek közül az első, hogy minél több játéklehetőséget harcoljak ki magamnak. A felkészülési mérkőzések után bajnokikon is szeretném megmutatni a tudásom az edzői stábnak és a szurkolóknak. Az elmúlt hetekben rengeteget dolgoztunk a csapattal, készen állok a bemutatkozásra. Mindent megteszek, hogy a bajnokság végén a klub elérje a célját, és a DVTK a következő bajnokságot már az élvonalban kezdje.”

Obounet az előző év elején igazolt Fehéroroszországba, csapatában a középpályán, illetve a támadósorban kapott szerepet. Legutóbb az FK Szluckban játszott, melynek színeiben két gólt szerzett. Diósgyőrbe egy teljes évnyi európai tapasztalattal a háta mögött érkezett. A 180 centiméter magas játékos a 70-es mezszámot kapta.

Az NB II-ben a szabályok lehetőséget adnak az U21-es korosztályba tartozó (2002-ben vagy utána született) külföldi futballisták szerepeltetésére, így csak a szakmai stáb döntésén múlik Obounet játéka – teszi hozzá a klub.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők:Lőrinczy Attila (Soroksár), Medgyes Sinan (MTK), Jérémie Obounet (gaboni, FK Szluck – Fehéroroszország), Senkó Zsombor (Juventus – Olaszország)
Távozók:Hegedűs János (Vasas), Korbély Kristóf (Mosonmagyaróvár), Póser Dániel (Békéscsaba), Szőke Adrián (TSC Topolya, szerb – kölcsönbe), Vajda Botond (Tiszakécske – kölcsönbe)

Legfrissebb hírek

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a ZTE, az Újpest folytatta mélyrepülését

Labdarúgó NB I
2 órája

A csereként beálló Böde duplájának köszönhetően a Paks legyőzte az MTK-t

Labdarúgó NB I
2025.12.06. 18:52

Nagy Zsolt góljával a Puskás Akadémia legyőzte idegenben a Debrecent

Labdarúgó NB I
2025.12.06. 16:48

A remeklő Acolatse vezérletével a DVTK megnyerte a Nyíregyháza elleni keleti rangadót

Labdarúgó NB I
2025.12.06. 14:34

Kispályás futballmentő tornasorozat Fejér vármegyében

Labdarúgó NB II
2025.12.06. 09:26

Tizenkét éve nem szerepelt ilyen jól a Loki; Hornyákkal az egyik leggyengébb idényét futja a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.12.06. 08:57

Labdarúgás: portugál duplaarany az U17-es korosztályban

Utánpótlássport
2025.12.03. 09:00

NS-képeslap: műfüves pálya Újdiósgyőrben

Minden más foci
2025.12.03. 08:08
Ezek is érdekelhetik