NB II: profi szerződést kapott az MTK-tól az ifi BL-ben remeklő tehetség

F. B.F. B.
2022.11.26. 06:46
null
Profi szerződést kapott Merényi Ádám (Fotó: mtkbudapest.hu)
Profi szerződést írt alá a labdarúgó NB II-ben szereplő MTK Budapesttel a szélső védőként, szélső támadóként és belső középpályásként is bevethető Merényi Ádám – számolt be róla a klub honlapja.


A 18 éves labdarúgó már az U12-es korosztály óta a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián nevelkedik, az elmúlt évek során az U15-ben és az U17-ben is bronzérmet szerzett az együttessel, míg az U19-es csapattal a 2021–22-es kiírásban bajnoki címet ünnepelhetett – ennek eredményeképpen kvalifikált az MTK Budapest az ifjúsági futball nagyszínpadára, az ifi BL-be (ahol a tehetség a lett FS Jelgava ellen gólt is szerzett).

Merényi Ádám évről évre alapembernek számított korosztályaiban. 2021 októberében az NB III-as második csapatban is bemutatkozott, a felnőttek között már több mint 30 alkalommal pályára lépett, míg az UEFA Ifjúsági Ligában öt találkozón játszott.

„Megtisztelő érzés, hogy profi szerződést írhattam alá az MTK Budapesttel – mondta a klubhonlapon Merényi Ádám. – Ötéves korom óta ezért dolgoztam, de hiszem és tudom, hogy ez csak a kezdet. Rengeteg élmény köt az MTK-hoz, a csapattársak, az edzőtáborok és természetesen az U19-es bajnokság megnyerése, a felnőttfutballban való bemutatkozás, valamint a szereplésem az ifi BL-ben. Büszke vagyok rá, hogy az ősz folyamán már kezdőként kaptam lehetőséget az UEFA Ifjúsági Ligában, majd történelmet írtunk a csapattal, amihez góllal is hozzá tudtam járulni. Szeretnék rövid időn belül bemutatkozni az első csapatban, valamint meghatározó szerepet játszani az NB III-as gárdánál. Emellett fontosnak gondolom, hogy felhívjam magamra a korosztályos utánpótlás-válogatott szakmai stábjának figyelmét, hiszen a nemzeti csapatban való debütálás még előttem áll!"

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52