NB II: korosztályos válogatott védőt igazolt a Pécs

2022.07.18. 19:22
null
Mayer János Pécsen folytatja (Fotó: <a href="http://pmfc.hu/2022/07/18/tehetseges-vedovel-kotottunk-szerzodest/" target="_blank">pmfc.hu</a>)
A Puskás Akadémia FC-ben nevelkedő 18 esztendős védővel, Mayer Jánossal erősítette meg keretét a labdarúgó NB II-ben szereplő Pécsi MFC – jelentette be honlapján a Baranya megyei klub.

A korosztályos válogatott labdarúgó pályafutását Győrben kezdte, ahol a Ménfőcsanakot és az ETO FC-t is erősítette, majd a Puskás Akadémiához igazolt, melynek színeiben már 16 évesen bemutatkozott a felnőtt harmadosztályban.

A védelem közepén és jobb oldalán bevethető Mayer János az U16-os, az U17-es, az U18-as és az U19-es válogatottat is erősítette, de a Pécsi MFC-nél is ígéretesen debütált, hiszen gólpasszt jegyzett az NK Belisce elleni felkészülési mérkőzésen.

„Örülök, hogy egy olyan nagy múltú klubhoz kerültem, mint a PMFC. Hosszas folyamat vezetett idáig, és nagyon boldog vagyok, hogy Pécsre igazolhattam" – mondta a klub honlapján a pécsiek nyolcadik nyári igazolása, Mayer János. – Remek öltözőbe kerültem, kedvesek és segítőkészek a csapattársak, ráadásul jól sikerült az első edzőmeccsem is. Szeretnék minél többet játszani és jól szerepelni a bajnokságban” – tette hozzá.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:
Bohata Ádám
(Nagykanizsa – kölcsönből vissza), Hadaró Valentin (Kecskemét – kölcsönbe), Harsányi István (Szentlőrinc), Keresztes Barna (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Kovács Péter (Szolnok), Mayer János (Puskás Akadémia FC), Takács Zsombor (BVSC-Zugló),Terbe Botond (Vasas), Tóth-Gábor Kristóf (Haladás)
Távozók
:
Adamcsek Máté (Nyíregyháza), Bíró Bence (MTK – kölcsönből vissza, onnan Szeged-Csanád GA), Bukrán Erik (Békéscsaba), Hursán György (Haladás), Króner Martin (Soroksár), Geiger Norbert (Tiszakécskei LC), Sági Milán (Kecskemét), Zsemlye Balázs (Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza), Vukman Donát (?)

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
21 órája

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52