NB II: öt akadémista kapott profi szerződést az MTK-tól

F. B.F. B.
2022.06.15. 12:20
null
Bene Domonkos is profi szerződést kapott (Fotó: mtkbudapest.hu)
Újabb öt akadémistával kötött profi szerződést a labdarúgó NB II-ben rajthoz álló MTK Budapest: az U19-es bajnokságot megnyerő kék-fehér együttes játékosai közül Vasvári Zoltán, Bene Domonkos, Szőke Gergő, Juhász Bálint és Velicskó Szabolcs is 2025 nyaráig írt alá – számolt be róla a klub honlapja.


A 18 éves Vasvári Zoltán 2018 óta futballozik az MTK Budapestnél, azóta az U15-ös és az U17-es csapattal bronzérmes, a 2021–2022-es idényben az U19-es együttessel aranyérmes lett, valamint az ősszel bemutatkozott az NB III-ban is, ahol 12 mérkőzésen kétszer volt eredményes. A támadó a cseh Sparta Praha elleni UEFA Ifjúsági Liga-mérkőzésen emlékezetes góllal segítette továbbjutáshoz a csapatot.

Bene Domonkos már 11 éves kora óta erősíti az MTK-t, az elmúlt nyolc évben pedig számos alkalommal végzett dobogós pozícióban a korosztályos csapatokkal. A középpályás 2020-ban súlyos sérülést szenvedett, februári visszatérését követően azonban fontos szerepet játszott az U19-es együttes sikereiben.

A 2003-as születésű Szőke Gergő Benéhez hasonlóan szintén 2014-ben érkezett az MTK-hoz és az elmúlt két idényben aranyérmet nyert az U19-es csapattal. A középpályás a Sparta Praha elleni párharc mindkét mérkőzésén pályára lépett az UEFA Ifjúsági Ligában.

Az U19-es csapat védelmének karmestere, Juhász Bálint szintúgy nyolc évvel ezelőtt érkezett a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiára. A 19 éves hátvéd is kivette a részét az U19-es korosztály elmúlt évekbeli sikereiből. Juhász 2021 októberében az NB III-as csapatban is bemutatkozott.

Szintén 2003-as születésű Velicskó Szabolcs, aki 2018-ban érkezett az akadémiára. A kapus első két évében ezüst-, illetve bronzérmet ünnepelhetett korosztályos csapatával és bár azóta elsősorban cserekapusként számoltak vele, összesen 11 mérkőzésen így is pályára lépett, köztük két NB III-as találkozón – sőt, a 2020–2021-es kiírásban három alkalommal az NB I-es csapat kispadjára is leülhetett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:Andrija Drljo(bosnyák, Szentlőrinc – kölcsönből vissza), Bene Domonkos, Juhász Bálint, Szőke Gergő, Vasvári Zoltán, Velicskó Szabolcs (mindannyian Sándor Károly Akadémia), Biben Barnabás(Szentlőrinc – kölcsönből vissza),Bíró Bence(Pécsi MFC – kölcsönből vissza),Bognár István (Paks), Branislav Sluka(szlovák, MSK Zilina – Szlovákia, kölcsönből vissza),Kaka Amedome Godwords (ghánai, Nyíregyháza Spartacus – kölcsönből vissza),Kapronczai Gergely(Budaörs – kölcsönből vissza),Kosznovszky Márk(Tiszakécske – kölcsönből vissza),Lehoczky Roland(FC Ajka – kölcsönből vissza),Nagy Barnabás (Szentlőrinc – kölcsönből vissza), Prosser Dániel (Sönderjyske – Dánia, kölcsönből vissza), Zuigeber Ákos (Budafoki MTE – kölcsönből vissza)
Távozók: Ylber Ramadani(Aberdeen – Skócia), Vancsa Zalán (Lommel – Belgium),Varga Bence(Kecskemét – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
23 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42