NB II: meghosszabbította szerződését a fiatal tehetség Győrben

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.02. 13:26
null
Tuboly Máté hosszabbított Győrben (Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld)
A labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC 2025. június 30-ig meghosszabbította a 17 éves Tuboly Máté szerződését. A fiatal középpályás korábbi megállapodása jövő nyáron járt volna le – számolt be róla a klub honlapja.


A fiatal, U-válogatott középpályás az NB II 2021–2022-es kiírásának tavaszi szezonjában alapemberré vált a csapatban, a bajnokság második felében rendre ott szerepelt a neve a kezdők között. A kemény mezőnymunka mellett többek között két góllal is hozzájárult az utolsó fordulókban elért öt győzelemhez. A még mindig csak 17 esztendős játékos nagyon boldog, hogy szerződést hosszabbíthatott.

Nagyon nagy dolognak tartom, hogy az első profi szerződésemet sikerült meghosszabbítani – kezdte Tuboly Máté. – Hálás vagyok a klubnak és a csapatnak, ugyanis rengeteg érdem fűződik a társakhoz is, akik hozzájárultak ahhoz, hogy jól tudjak teljesíteni a pályán. Reményeim szerint a következő idényben is sikerül olyan játékot nyújtani, amivel meg tudom hálálni ezt a szerződést. Habár még csak most lett vége a bajnokságnak, de már nagyon várom a felkészülés kezdetét és a bajnoki nyitányt.”

Tuboly Máté az NB II 36. fordulójában a III. Kerület ellen 7–0-ra megnyert meccsen a Nemzeti Sporttól 8-as osztályzatot kapott, ezzel a játéknap legjobbja lett.

Legfrissebb hírek

Hosszabbított Afrika-bajnok beállójával a Veszprém – hivatalos

Kézilabda
2026.02.02. 10:30

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

„Lassan haladunk, de még nem hoztunk döntést” – Szoboszlai a szerződéshosszabbításról

Angol labdarúgás
2026.01.20. 15:08

Felkészülés: önbizalom-növelő győzelmet aratott az ETO a Rapid ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 16:40

Felkészülés: hét gólt rúgott az ETO Akadémiának a Komáromi FC

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 14:12

Vida Máté: Ez egy olyan helyszín, ahová az ember akár ingyen is visszajönne

Minden más foci
2026.01.17. 17:32

Két kulcsjátékossal szerződést hosszabbított az NB II-es Vasas

Labdarúgó NB II
2026.01.14. 23:05

Női kézi: hosszabbított világbajnok szélsőjével a Győr – hivatalos

Kézilabda
2026.01.12. 09:13
Ezek is érdekelhetik