NB II: Fradi-nevelésű kapus a Budafok következő új szerzeménye

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.14. 09:17
null
Oroszi Itsván a Budafok új szerzeménye (Fotó: budafokimte.hu)
Oroszi István személyében 20 éves, korosztályos Európa-bajnokságot is megjárt kapust szerződtetett a labdarúgó NB II-ben szereplő Budafok – számolt be róla a klub honlapja.


Oroszi Istvánt 2015-ben az FTC igazolta le, már 14 évesen a ferencvárosiak U17-es csapatának kapuját védte, majd később az U19-es korosztályban is első számú kapusnak számított.

2019 nyarán kölcsönben Soroksárra került, ahol két NB II-es mérkőzésen kapott lehetőséget, majd idén februárban visszatért az FTC-hez és tavasszal az NB III-as FTC II-ben védett.

Oroszi 2017-ben tagja volt az Európa-bajnokságon szereplő, Szoboszlai Dominikot is a soraiban tudó U17-es magyar válogatottnak, a Feröer elleni csoportmérkőzésen (4–0) ő védte a nemzeti tizenegy kapuját.

A fiatal játékos az elmúlt hetekben próbajátékon szerepelt Budafokon, a szlovéniai edzőtáborba pedig már a szerződése aláírását követően utazott el. Oroszi István az FTC-től végleg a Budafokhoz került.

„Oroszi István a jövő embere, aki hosszú távon jelenthet erősítést számunkra. Érkezésével kapusposzton kialakult egy olyan hármas, amelynek tagja egy fiatal, egy tapasztaltabb és egy kimondottan rutinos játékos. Ez az összetétel ideális az eredményes munkához" – mondta a klubhonlapon Oláh Lóránt sportigazgató.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKNÁL
Érkezők:
Bese Balázs
(MTK – kölcsön után ismét kölcsönbe), Farkas Bálint (Érd – kölcsönből vissza), Fótyik Dominik (KBSC), Horváth András, László Dávid (mindkettő Bp. Honvéd – kölcsönbe), Horgosi Donát (Szolnok), Jagodics Márk (Mezőkövesd – kölcsön után végleg), Kotula Máté (Mezőkövesd – kölcsönbe), Mervó Bence (Szentlőrinc – kölcsönből vissza), Nándori Botond (PAFC – legutóbb Csákvár kölcsönben), Oroszi István (FTC II – legutóbb Soroksár, kölcsönben), Papp Marcell (Mol Vidi II), Szalai Dániel (ZTE), Zuigeber Ákos (MTK – kölcsönbe)
Távozók: Csonka András (FTC – kölcsönből vissza), Iharos Marko (horvát, ?), Huszty András, Skribek Alen (mindkettő PAFC – kölcsönből vissza), Kovács Zoltán (Ipszonasz FC, Ciprus), Kulcsár Kornél (ETO FC Győr), Lőrinczy Attila (Budafok), Nikolics Marko (szerb-magyar, DVSC), Oláh Bálint, Póser Dániel (mindkettő DVTK), Romic Danijel (horvát-magyar, Haladás), Zeke Márió, Zsóri Dániel (mindkettő Mol Vidi – kölcsönből vissza)
Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:37

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:55

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Budafokon is folytatódott a Karcag veretlenségi sorozata

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 17:54

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57
Ezek is érdekelhetik