NB II: visszatért a PMFC korábbi gólkirálya a klubhoz

F. B.F. B.
2021.06.19. 11:28
Három év után visszatért Károly Bálint a labdarúgó NB II-ben szereplő Pécsi MFC-hez – számolt be róla a klub honlapja.



Károly Bálint három év után ismét a pécsieknél szerepelhet (Fotó: pmfc.hu)
Károly Bálint három év után ismét a pécsieknél szerepelhet (Fotó: pmfc.hu)


Három év után ismét a PMFC-t erősíti a 28 esztendős, szélsőként és támadó középpályásként is bevethető Károly Bálint, aki 2016 és 2018 között húzóembernek számított a csapatban. Az NB III-ban kétszer ezüstérmes helyen végző együttes színeiben két idény alatt összesen 59 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Első évében 25-ször (ezzel gólkirály lett az NB III-ban), míg a másodikban 12-szer volt eredményes a Közép-csoportban. Ezt követően a másodosztályban folytatta pályafutását, játszott Tiszakécskén, majd Békéscsabán, míg az előző kiírásban a Kecskeméttel harcolta ki az NB II-be való feljutást.

Nagyon boldog vagyok, hogy visszajöhettem, köszönöm a klubnak és a vezetőségnek a lehetőséget, szeretnék ismét a csapat segítségére válni – hangsúlyozta a klubhonlapon Károly Bálint. – Korábban szép időszakot éltem meg a Péccsel, a lezárás azonban az ismert okok miatt elég szomorúra sikeredett. A Tiszakécske és a Békéscsaba után legutóbb sikerült elérni a célt a KTE-vel, azonban szerettem volna visszajönni a pécsi Stadion utcába, így a váltás mellett döntöttem. Tudom, hogy nagyon jó és ambiciózus csapatba érkeztem.”

Legfrissebb hírek

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:50

Angyalok földjén – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
2026.04.29. 06:36

Elkezdődnek a lelátófedési munkák az NB II-es Kecskemét stadionjában

Labdarúgó NB II
2026.04.27. 21:55

A kiesés elől menekülő Soroksár pontot szerzett az élvonalba igyekvő Honvéd otthonában

Labdarúgó NB II
2026.04.27. 21:55

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

A Kecskemét kiütötte a Tiszakécskét a vármegyei derbin

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55
Ezek is érdekelhetik