NB II: máris új csapatot talált a korábbi kaposvári csapatkapitány

2021.02.18. 11:45
A néhány nappal ezelőtt a Kaposvári Rákóczitól távozó csapatkapitány, Szakály Attila máris új klubot talált magának, a középpályás 2022. június 30-ig szóló szerződést írt alá a szintén másodosztályú BFC Siófok labdarúgócsapatához – számolt be róla a klub honlapja.







Szakály Attila négy évet húzott le Kaposváron, most Siófokon bizonyíthat (Fotó: Lang Róbert/Somogyi Hírlap)
Szakály Attila négy évet húzott le Kaposváron, most Siófokon bizonyíthat (Fotó: Lang Róbert/Somogyi Hírlap)


A 28 éves Szakály Attila Szombathelyen kezdte pályafutását, a Haladásban mutatkozott be az NB I-ben, majd futballozott Zalaegerszegen, legutóbb pedig a Kaposvárban. A Rákóczinál négy évet töltött el, ezalatt 125 bajnoki, illetve nyolc Magyar Kupa-mérkőzésen húzta magára a zöld-fehér csapat mezét és 17 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. Korábban végigjárta a ranglétrát a korosztályos válogatottaknál, alapember volt az U21-es nemzeti tizenegyben is.

Hirtelen jött a lehetőség, hogy Attilát a sorainkban tudjuk, Waltner Róbert vezetőedző és én is dolgoztam már vele együtt, így emberileg és szakmailag is ismerjük – ecsetelte a Balaton-partiak honlapján Mihalecz István sportigazgató. – Tavaszi keretünk végleges, három játékos érkezett, Cipf Dominik, Varjas Zoltán és Szakály Attila, illetve egy távozott, Erdélyi Botond, aki a Budapest Honvédhoz tért vissza. Csapatunk az egyik legfiatalabb az NB II-ben, jelenleg tizenhárom játékosunk huszonhárom év alatti a keretben, így továbbra is cél, hogy a fiatal labdarúgóink minél több játéklehetőséget kapjanak és fejlődjenek.”

Mint beszámoltunk róla, Szakály Attila a Kaposvártól azért távozott, mert nem tudott és nem is akart azonosulni a Tállya elleni MK-meccs (5–3) után történtekkel, majd – mint Várhidi Péter vezetőedző elárulta –, az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor az ételfutár búcsúzásképpen bundázással vádolta meg őt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BFC SIÓFOKNÁL
Érkezők: Cipf Dominik (Budapest Honvéd – kölcsönbe), Szakály Attila (Kaposvári Rákóczi), Varjas Zoltán (Mezőkövesd, legutóbb kölcsönben Kaposvári Rákóczi)
Távozók: Erdélyi Botond (Budapest Honvéd – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
20 órája

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
20 órája

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
21 órája

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
21 órája

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26