Gól nélküli döntetlen a kiesés ellen harcolók meccsén

2021.02.21. 13:50
null
Szabó Lukásnak (piros-feketében) megvoltak a lehetőségei, de nem tudott kapuba találni (Fotó: Hagymási Bence / 24 Óra)
A labdarúgó NB II 25. fordulójában a 15. Dorog a kieső helyen álló, igaz, egy meccsel kevesebbet játszó Kazincbarcikát látta vendégül Tatabányán. A találkozó kevés helyzetet és alacsony színvonalú játékot hozott. A kapuk alig-alig forogtak veszélyben a 90 perc során, így nem meglepő, hogy nem született gól a mérkőzésen.


LABDARÚGÓ NB II
25. FORDULÓ

DOROGI FC–KAZINCBARCIKA SC 0–0
Tatabánya, zárt kapuk mögött. Vezette: Gaál Ákos (Bognár László, Ország Péter)
DOROG: Borsos – Papp M., Berkó, Dlusztus, Kárász– Csillag D., Mészáros Á. (Szedlár, 75.), Rjasko – Kanalos (Nagyházi, 87.), Szabó L., Zuigeber (Girsik, 62.).Vezetőedző: Fenyvesi László
KAZINCBARCIKA: Horváth L. – Majzik (Dávid Z., 60.), Fótyik, Szűcs K., Oltean, Mikló – Csősz R., Toma, Kovács M. (Korbély, 77.) – Tóth-Gábor (Takács T., 55.), Oldal (Kalmár B., 77.).Vezetőedző: Pacsi Bálint

Szabó Lukás itt is lőni próbál (Fotó: Hagymási Bence/24 óra)
Szabó Lukás itt is lőni próbál (Fotó: Hagymási Bence/24 óra)

ÖSSZEFOGLALÓ

Szórványos dorogi lehetőségekkel indult a találkozó, majd az első tíz percet követően a Kazincbarcika átvette az irányítást és sorra próbált lehetőségeket kialakítani Borsos kapuja előtt, azonban a hazai védők állták a sarat. A félidő legnagyobb helyzete a hazai hátvédek határozottsága ellenére mégis a vendégeké volt, az ősszel még Dorogon szereplő Kovács Máté lövése után Borsos bravúrjának volt köszönhető, hogy a félidőre döntetlen állással vonulhattak a csapatok.

A második játékrész talán még az elsőnél is gyengébb volt, mindkét csapat főleg mezőnyben próbált a másik fölé kerekedni, a kapuk előtt elfogyott a kreativitás. Ha az első félidőben azt jegyeztük fel, hogy a vendégek álltak közelebb a gólszerzéshez, akkor most ki kell emelnünk, hogy Szabó Lukás révén a Dorog szerezhette volna meg a győztes gólt, azonban Horváth László bravúrja a 74. percben megmentette a vereségtől a Kazincbarcikát. A mai mérkőzés képe alapján nem meglepő, hogy mindkét csapat a kiesés elkerüléséért harcol a bajnokságban.

PERCRŐL PERCRE

90+2. perc: Véget ért a mérkőzés, nem született gól a találkozón.

90. perc: Kettő percet hosszabbít a játékvezető.

87. perc: Cserélt a Dorog, Kanalos helyére Nagyházi érkezett.

81. perc: Takács passzolt Csőszhöz, aki 19 méterről csúnyán a kapu fölé lőtte a labdát.

78. perc: Kalmár futott el a bal szélen, majd középre passzolt, azonban a dorogi védők tisztázni tudtak a barcikai támadók elől.

77. perc: Kettős csere a Kazincbarcikánál, Kovács Máté helyére Korbély Kristóf, Oldal Tibor helyére Kalmár Benedek érkezett.

75. perc: Ismét cserélt a Dorog, Mészáros Áron helyére Szedlár Zoltán állt be.

74. perc: Girsik ugratta ki Szabó Lukást, a dorogi támadó 16 méterről, senkitől sem zavartatva lőtt kapura, Horváth nagy bravúrral ütötte szögletre a labdát.

73. perc: Jobbára mezőnyben zajlik a játék, a kapuk nem forogtak veszélyben az elmúlt percekben.

Horváth László (zöldben) magabiztosan védte a barcikai kaput (Fotó: Hagymási Bence / 24 Óra)
Horváth László (zöldben) magabiztosan védte a barcikai kaput (Fotó: Hagymási Bence / 24 Óra)

64. perc: Csillag 25 méteres szabadrúgása szállt magasan a kapu fölé.

62. perc: Fótyik buktatta a frissen beállt Girsiket, sárga lap.

62. perc: Cserél a Dorog is, Zuigéber Ákoshelyett Girsik Árona pályán.

60. perc: Ismét cserél a Barcika, Majzik Adrián helyett Dávid Zoltán lép pályára.

60. perc: Bal oldali barcikai szögletet követően Mikló lőtt 23 méterről a kapu fölé.

57. perc: Csillag kapu elé ívelt szabadrúgása után Berkó elé került a labda, azonban a dorogi védő Horváth kezei közé emelte a labdát.

55. perc: Az első cserét a mérkőzésen a Kazincbarcika végezte el, a frissen igazolt Takács Tamás lépett pályára Tóth-Gábor Kristóf helyett.

54. perc: Csősz Richárd buktatta az alapvonal közelében Zuigébert, sárga lap.

52. perc: Szűcs Kornél állította meg szabálytalanul Szabó Lukást, sárga lap.

50. perc: Oldal kapu elé ívelt labdáját Tóth-Gábor emelte a kapu mellé kiszorított helyzetből.

46. perc: Elkezdődött a második félidő, csere egyik oldalon sem történt a szünetben.

Kanalos (piros-feketében) nem tudott érvényesülni a barcikai védők mellett (Fotó: Hagymási Bence / 24 Óra)
Kanalos (piros-feketében) nem tudott érvényesülni a barcikai védők mellett (Fotó: Hagymási Bence / 24 Óra)

45. perc: Hosszabbítás nélkül ért véget az első félidő, gól egyelőre nem született a találkozón.

43. perc: Jobb oldali dorogi szögletet követően Fótyik fejelte ki a labdát az ötösről a berobbanó hazai játékosok elől.

39. perc: Tóth-Gábor és Kovács kényszerítője végén utóbbi lőtt kapura 5 méterről, a hazaiak kapusa bravúrral védett.

37. perc: Zuigéber buktatta a bal szélen meginduló Miklót, sárga lap.

29. perc: Kovács Máté cselezgetett a jobb szélen, majd középre passzolt, ahol a hazai védők az utolsó pillantban mentettek szögletre az érkező Tóth-Gábor elől.

22. perc: Egy dorogi támadás végén előbb Szabó Lukás lövését védte Horváth, majd a kipattanó labda Mészáros elé került, azonban az újabb lövést a védők blokkolták.

18. perc: Mészáros csúsztatott Szabó Lukás elé, a dorogi támadó kiszorított helyzetből, 10 méterről az oldalhálóba lőtte a labdát.

14. perc: Majzik közel 30 méterről ívelt a kapura egy szabadrúgást, a labda meglepte a kimozduló Borsost és csak centikkel ment a kapu mellé. Ha bemegy a labda, akkor se lett volna gól, mivel szabálytalanság miatt a játékvezető kifelé ítélt szabadrúgást.

11. perc: Tóth-Gábor passza után Szűcs Kornél lőtt 25 méterről a kapu fölé.

7. perc: Oldal cselezgetett a bal szélen, majd az alapvonal közeléből élesen a kapu elé lőtte a labdát egyenesen Borsos kezei közé.

6. perc: Kanalos passzolt Szabó Lukáshoz, aki 19 méterről kapura lőtt, azonban Horváth könnyedén fogta a labdát.

2. perc: Zuigéber végezhetett el szabadrúgást a jobb oldali alapvonal közeléből, azonban tekerése magasan a kapu fölé szállt.

A Dorog piros-feketében, a Kazincbarcika kék-sárgában lépett pályára.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Kazincbarcika indította útjára a labdát.

Többen is ismerősként köszönthették egymást a találkozó előtt, hiszen a Dorog csapatából Belényesi Csaba, Szabó Lukás és Tony Kanalos, míg a Kazincbarcikából Kovács Máté korábban az épp aktuális ellenfelet erősítette.

Az elmúlt héten még történtek változások a vendég Kazincbarcika keretében. Az ősszel 9 bajnokin mindössze egy találatot jegyző Kelemen Marko a harmadosztályú Putnok csapatához került kölcsönbe, míg Takács Tamás (Szeged) és Kalmár Benedek (Puskás Akadémia II) mostantól a borsodiakat erősíti.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Megtudjuk, hogy mire megy a tavaszi három fordulóban hét pontot gyűjtött Dorogi FC a 18., vagyis kieső helyen álló és idén még nyeretlen Kazincbarcika ellen. Mivel a dorogi pálya játékra alkalmatlan, ezért a találkozót Tatabányán rendezik.

A kazincbarcikai Oldal Tibor gyakorolja a góllövést a mérkőzés előtt (Fotó: Hagymás Bence/24 óra)
A kazincbarcikai Oldal Tibor gyakorolja a góllövést a mérkőzés előtt (Fotó: Hagymás Bence/24 óra)

 

Legfrissebb hírek

Meghökkentő bemutatkozás: Gróf Dávid ötven méterről kapott gólt – videó

Labdarúgó NB II
3 órája

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
18 órája

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
18 órája

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
18 órája

Potya gól után döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
18 órája

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el a Kozármisleny, lemondott a vezetőedzője

Labdarúgó NB II
18 órája

Az újonc otthonában nyert, továbbra is éllovas a Soroksár

Labdarúgó NB II
18 órája

Az utolsó percben gyűrte le a KTE a Videotont

Labdarúgó NB II
18 órája