NB II: Lipták Zoltán visszatér az ETO FC Győrhöz – hivatalos

2020.07.02. 16:43
null
Lipták Zoltán az ETO FC Győrhöz igazolt (Fotó: eto.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Lipták Zoltánt.

A 35 esztendős, 19-szeres magyar válogatott középhátvéd a következő idényben „kulcsszerepet tölthet be a védelem oszlopos tagjaként és a fiatal játékosok mentoraként egyaránt” – olvasható az eto.hu-n.

Lipták Zoltán számára nem lesz ismeretlen új csapata, profi karrierje során ugyanis a legtöbb tétmérkőzést az ETO-ban játszotta: 2012 és 2015 között összesen 91 alkalommal lépett pályára a gárda színeiben, ezalatt nyolc találatot szerzett.

Lipták legutóbb a Gyirmótnál játszott.

„Nagyon örülök, hogy visszatérhettem az ETO-hoz, nagyon fontos nekem a klub, hiszen itt értem el pályafutásom egyik legnagyobb sikerét, amikor 2013-ban bajnokok lettünk. Tetszett a felvázolt szakmai koncepció, biztos vagyok benne, hogy sokat tudok majd segíteni a fiatal játékosoknak, és bízom benne, hogy jó példát mutatok nekik. A későbbiekben edzőként szeretnék elhelyezkedni az utánpótlásban, és a klub ebben a célomban is támogat. Boldog vagyok, hogy újra az ETO sikeréért dolgozhatok.”

Az ETO-hoz kapcsolódó hír még, hogy hat és fél év után visszatért a győriekhez Horváth Cs. Attila, aki korábban klubmenedzser volt, ezentúl pedig klubigazgatóként dolgozik majd.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Kerkez Milos, Ruisz Barnabás, Szabados Attila, Szabó Tamás, Sipőcz Bence (mindannyian Fehér Miklós Akadémia), Lipták Zoltán (Gyirmót)
Távozók:
Nemanja Andrics (szerb-magyar, ?), Marius Charizopulos (szlovák-magyar, ?), Dobos Áron (Fortuna Sittard – Hollandia, kölcsönből vissza), Gengeliczki Gergő (?), Horváth Zoltán (?), Horváth Tamás (?), Kun Bertalan (?), Lovrencsics Balázs (?), Simon András (Haladás), Tömösvári Bálint (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza, onnan Siófok, kölcsönbe)

Legfrissebb hírek

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
36 perce

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
4 órája

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
8 órája

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
10 órája

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:23

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:33

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38
Ezek is érdekelhetik