NB II: a Debrecen Balogh Norberttel is tárgyalt

P. K.P. K.
2020.07.21. 16:48
null
Balogh Norbert 2016-ban távozott Debrecenből (Fotó: Nemzeti Sport)
A Nemzeti Sport Online információja szerint az NB I-ből kieső Debreceni VSC a közelmúltban tárgyalt a legutóbb az angol másodosztályú Hull Cityben szereplő Balogh Norberttel.

 

Azt egyelőre nem tudni, hogy a feleknek sikerült-e megállapodniuk a 24 esztendős futballista visszatéréséről.

A kétszeres válogatott Balogh Norbert 2016-ban a Lokitól az olasz élvonalbeli Palermóhoz szerződött, majd a ciprusi APOEL-ben játszott. A közel kétméteres támadó tavaly szeptemberben lett a Hull játékosa, ám május végén közös megegyezéssel szerződést bontott a csapattal, jelenleg szabadon igazolható.

Balogh a 2019–2020-as idényben három tétmérkőzésen lépett pályára. A hajdúböszörményi származású labdarúgó 2014 és 2016 között 39 találkozón játszott a DVSC felnőttcsapatában, és összesen hét gólt szerzett. A Palermóban, az APOEL-ben és a Hull Cityben összesen 41 fellépése volt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Bévárdi Zsombor (Kaposvári Rákóczi – kölcsönből vissza), Pintér Ádám (Kaposvári Rákóczi – kölcsönből vissza), Poór Patrik (Paks, szabadon igazolhatóként), Tischler Patrik (Kisvárda), Zöldesi Illés (Kisvárda – kölcsönbe)
Távozók: Barna Szabolcs (MTK Budapest), Adeniji Babatunde (nigériai, ?), Belényesi Csaba (DEAC), Florentin Bouoli (kameruni, ?), Haruna Garba (nigériai, ?), Jurij Habovda (ukrán, ?), Kovács Péter (Budaörs – kölcsön után végleg),Luka Milunovics (szerb, ?), Nikola Trujics (szerb, ?)

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
23 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
23 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33