NB III: már nem Véber György az RKSK vezetőedzője

F. B.F. B.
2020.06.24. 22:21
null
Véber György újpesti szerepvállalása miatt távozik az RKSK-tól (Fotó: Földi Imre)
Új vezetőedzővel vág neki a labdarúgó NB III következő idényének a Rákosmente KSK, Véber György helyett Nagy Árpád irányítja a továbbiakban a csapatot – számolt be róla a klub Facebook-oldala.

 

Mint beszámoltunk róla, a közelmúltban Véber Györgyöt nevezték ki az Újpest FC U19-es csapata vezetőedzőjének, pályaedzőként korábbi csapattársa, Szlezák Zoltán segíti majd a munkáját.

Ezért Véber számára kérdéses volt, hogy a télen az NB III-as Rákosmente KSK-nál elkezdett vezetőedzői munkáját a továbbiakban is el tudja-e látni, ám mostanra bizonyossá vált, hogy a kettős munkavállalás nem megvalósítható, így a szakember és a klub útjai elváltak.

A megüresedett vezetőedzői pozícióra egy, az egyesületnél régóta tevékenykedő, helyi kötődésű szakembert, Nagy Árpádot nevezte ki a klub vezetősége. A vezetőedzői poszt mellett a továbbiakban az utánpótlás-szakágvezetői pozíciót is ő tölti be.

Legfrissebb hírek

NB III: Ádám Martin bevette az FTC II kapuját; a Szolnok emberhátrányban nyert Békéscsabán

Labdarúgó NB II
21 órája

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
2026.08.10. 21:27

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB III: két korábbi játékosa vásárolta meg a Siófokot

Labdarúgó NB II
2026.08.06. 15:20

Eddie Howe lemond a Newcastle vezetőedzői posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:38

NB III: az Újpest II hatot, az MTK II négyet rúgott; vereséggel rajtoltak az osztályozón elvérző csapatok

Labdarúgó NB II
2026.07.26. 20:23

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10

NB III: a Békéscsaba egy nappal a rajt előtt bejelentette új játékosait és vezetőedzőjét

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 10:47