NB II: új kapus Csákváron, Felcsútról érkeznek fiatalok

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 22:55
null
Visinka Ede újabb felcsúti fiatalokat építhet be a Csákvárba (Fotó: Nemzeti Sport)
Közös edzéssel, illetve orvosi vizsgálattal megkezdte felkészülését a 2020–2021-es másodosztályú bajnokságra az Aqvital FC Csákvár labdarúgócsapata. Az első találkozáson – annak ellenére, hogy június 30-ig él a szerződésük – már nem voltak ott a távozók, ellenben öt új játékos csatlakozott a kerethez.

 

Az első találkozáson – annak ellenére, hogy június 30-ig él a szerződésük – már nem voltak ott a távozók, ellenben öt új fiú csatlakozott a kerethez.

„Hermány Bence távozása után mindenképpen szükségünk volt egy kapusra – kezdte az aqvitalfc.hu-n Visinka Ede vezetőedző. – A választásunk a csákvári nevelésű, az elmúlt két évet a Bicske együttesénél töltő 22 éves Zelizi Patrikra esett, aki tulajdonképpen hazatért az Aqvitalhoz. Négy fiatalt Felcsútról kapunk. Ők már egy évvel ezelőtt dolgoztak a kezem alatt az NB III Nyugati csoportjában harmadik helyen végzett Puskás Akadémia II-nél, és most megkapják a lehetőséget az újabb előrelépésre. A 18 éves támadó középpályás, Magyar Zsolt az elmúlt szezonban meghatározó játékossá nőtte ki magát az NB III-ban, a 19 bajnokiból 17-szer pályára lépett, és négy gólt szerzett. A szintén 18 éves, védő Koch Attila 15 mérkőzésen szerepelt a harmadik vonalban, míg Papp Milán már 2018-ban beverekedte magát a Puskás II-be. A negyedik felcsúti érkező a 22 esztendős László Noel, aki már 2016-ban bemutatkozott a felnőttek között.”

A csákváriaknál rutinos játékos érkezése is várható, ám mivel szerződése június 30-ig él, és jelenleg zajlik az NB I-es bajnokság, így csak azt követően csatlakozik a kerethez.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL
Érkezők: Koch Attila (Puskás Akadémia II – kölcsönbe), László Noel (Puskás Akadémia II – kölcsönbe), Magyar Zsolt (Puskás Akadémia II – kölcsönbe), Papp Milán (Puskás Akadémia II – kölcsönbe), Zelizi Patrik (Bicske)
Távozók
: Galambos Ádám (Nyíregyháza), Hermány Bence (?), Kiprich Dávid (?), Szabó Norman (?)

Legfrissebb hírek

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
6 órája

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
10 órája

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:10

Végig vezetve győzte le az ETO a Puskás Akadémiát, és őszi első lett

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 17:46

Érik az ősz meglepetése: az első hely kapujában az ETO

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 12:29

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

NS-képeslap: verseny- és szabadidősport-paradicsom Bicskén

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 09:40

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11
Ezek is érdekelhetik