NB II: biztosan új vezetőedzője lesz a Tiszakécskének

F. B.F. B.
2020.06.23. 07:23
null
Tiszakécskén megkezdődött a nyári felkészülés(Fotó: tiszakecskefoci.hu)
Biztosan új vezetőedzővel vág neki a következő idénynek a Tiszakécskei LC, egyelőre azonban Virágh Ferenc eddig vezetőedző és Nyilas Elek szakmai igazgató irányításával kezdte el a felkészülést a csapat.

 

Hétfő délelőtt újra együtt edzett a tiszakécskei labdarúgócsapat, amely az augusztus bajnoki rajtra készül – igaz, még nem tudja, melyikre. A kécskeiek a májusban befejezettnek nyilvánított NB II 18. helyén végeztek, így az MLSZ döntése értelmében nem nevezhetnek a másodosztályba, ennek ellenére a klubnál még reménykednek abban, hogy elindulhatnak a második ligában.

A keret végleges kialakítása annak függvénye, hogy melyik osztályban indulhatunk el – mondta a tiszakecskefoci.hu-nakNyilas Elekszakmai igazgató. – Vannak játékosaink, akiknek lejárt a szerződése, de közülük már többekkel megállapodtunk. Az edzőkérdés is folyamatban van, egy vezetőedzővel bővülni fog a stáb. Természetesen ezt is befolyásolja, hogy melyik osztályban indulunk majd el. Egyelőre Virágh Ferenc és én vezetjük az edzéseket Nagy Zsolt és Vellai Áron segítségével.”

Legfrissebb hírek

A Honvéd és a Kecskemét is két gólt szerezve nyert – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
54 perce

Megtört a KTE rossz sorozata a Budafok ellen

Labdarúgó NB II
1 órája

Magabiztos győzelmet aratott Csákváron a listavezető Honvéd

Labdarúgó NB II
1 órája

A Gyirmót idegenbeli győzelmével kezdődött meg az NB III tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
1 órája

Gyenge színvonalú mérkőzésen a Mezőkövesd nem bírt a Soroksárral

Labdarúgó NB II
2 órája

Az élvonal felé menetel a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 11:02

Női kosár: edzőt vált a DVTK, de Völgyi Péter nem távozik a klubtól

Kosárlabda
2026.02.24. 11:09

A hajrában harcolta ki a győzelmet a Honvéd és a Vasas, ismét kieső helyen a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.22. 19:05
Ezek is érdekelhetik