NB II: a korábbi ZTE-tréner lett a Szeged új vezetőedzője

F. B.F. B.
2020.05.05. 17:43
null
Dobos Barna lett a Szeged új vezetőedzője (Fotó: Szeged-Csanád GA)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged-Csanád GA kinevezte új vezetőedzőjét, Dobos Barnát, akivel két évre szóló szerződést kötött – számolt be róla a klub honlapja.

 

Mint beszámoltunk róla, a portugál Joao Janeiróval hétfőn bontott szerződést a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, amely már meg is találta új vezetőedzőjét, aki nem más, mint Dobos Barna.

A tréner idén februárig az élvonalban szereplő ZTE vezetőedzője volt, korábban pedig évekig Dunaújvárosban dolgozott. Mindkét együttessel kivívta a feljutást az NB I-be. Dobos civilben gyógyszerész, a járvány idején a családi patikában segített az embereknek.

„Biztos gazdasági és sportszakmai háttér, valamint a közös akarat mind szükségesek ahhoz, hogy reális cél legyen az élvonalba kerülés – ecsetelte a szeged-grosicsakademia.hu-n Dobos Barna. – Szeged – mint az ország egyik legnagyobb városa – ezzel a meglévő infrastruktúrával, azzal a szeretettel, amivel a város a labdarúgás felé fordul, illetve ezzel a szurkolótáborral mindenképpen megérdemelne egy első osztályú klubot, de lépésről lépésre szabad csak haladni. A rövid távú cél az, hogy csatlakozzunk az NB II élmezőnyéhez. Úgy gondolom, hogy Szeged vonzó lehet minden labdarúgó számára, ezért bizakodó vagyok azzal kapcsolatban, hogy milyen együttessel tudunk nekivágni a következő szezonnak."

A Szeged 34 pontot szerezve a hétfőn befejezettnek nyilvánított NB II-es bajnokság 12. helyén végzett.

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52