NB II: hárman távoztak Barcikáról, ketten kölcsönbe mentek

F. B.F. B.
2020.01.23. 09:45
A labdarúgó NB II-ben szereplő Kazincbarcika közös megegyezéssel szerződést bontott Virág Ákossal, míg Ádám Ferenc és Lakatos Miklós a borsodiaktól az NB III-as Putnokhoz került kölcsönbe – számolt be róla a kbsc.hu.

Virág Ákos 2019 januárjában Ceglédről igazolt a Kazincbarcikához. A 20 éves játékos tavaly tavasszal sérülés miatt keveset játszott, de 2019 őszén 13 bajnokin már pályára lépett és egy gólt is szerzett. Virág Ákos 2019 januárjában Ceglédről igazolt a Kazincbarcikához. A 20 éves játékos tavaly tavasszal sérülés miatt keveset játszott, de 2019 őszén 13 bajnokin már pályára lépett és egy gólt is szerzett.

A 22 esztendős Ádám Ferenc és a 20 éves Lakatos Miklós Kazincbarcikán kezdte el a felkészülést a tavaszi szezonra, azonban a több játéklehetőség reményében tavasszal mindketten az NB III Keleti csoportjában szereplő Putnok FC-ben bizonyíthatnak.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Érkezők: Gábor Lukács (szabadon igazolható, legutóbb Ózd), Hegedűs Márk (szabadon igazolható, legutóbb Bp, Honvéd), Alan Kovác (szlovák, Nyíregyháza), Németh Tamás (FC STK 1914 Samorin – Szlovákia)
Távozók: Ádám Ferenc (Putnok – kölcsönbe), Lakatos Miklós (Putnok – kölcsönbe), Lukács Raymond (Békéscsaba), Virág Ákos (?)
Legfrissebb hírek

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:50

Angyalok földjén – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
2026.04.29. 06:36

A kiesés elől menekülő Soroksár pontot szerzett az élvonalba igyekvő Honvéd otthonában

Labdarúgó NB II
2026.04.27. 21:55

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

A Kecskemét kiütötte a Tiszakécskét a vármegyei derbin

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

Gyors gólváltás után ikszelt az Ajka Mezőkövesden

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55
Ezek is érdekelhetik