NB II: szinte egycsapatnyi futballista hiányzik a Békéscsabából

F. B.F. B.
2019.10.27. 11:07
Majd’ egy csapatnyi futballistáját kénytelen nélkülözni Schindler Szabolcs, a labdarúgó NB II-ben szereplő Békéscsaba vezetőedzője, a szakember kilenc játékosára nem számíthat a Csákvár elleni vasárnapi találkozón – számolt be róla a klub honlapja.

Szélpál Norbert a hét elején térdműtéten esett át Székesfehérváron, gyógyulása minimálisan öt-hat hetet vesz igénybe, így nagy valószínűséggel rá az őszi szezonban már nem számíthat a szakmai stáb. Szélpál Norbert a hét elején térdműtéten esett át Székesfehérváron, gyógyulása minimálisan öt-hat hetet vesz igénybe, így nagy valószínűséggel rá az őszi szezonban már nem számíthat a szakmai stáb.

A szakvezetés nem számíthat a legutóbbi, Szolnok elleni meccsen megsérült Károly Bálintra, és ezen a találkozón Olasz Dénes is ellátásra szorult egy fejpárbajból származó sérülés miatt – az orvosi diagnózis szerint a támadó agyrázkódást szenvedett, ezért számára is minimálisan egy hét pihenőt írtak elő az orvosok.

Király Patrik, Lustyik Levente és Zahorán Balázs továbbra is sérült, rajtuk kívül Pilán Márkó és Varga Tamás sem bevethető, de ez még nem minden, hiszen öt sárga lapja miatt Kovács Ádám eltiltását tölti.

Az NB II 14. fordulójában a 12 ponttal a 15. helyen álló Békéscsaba a 24 ponttal második helyezett Csákvár otthonában lép pályára vasárnap 17 órai kezdettel.

Legfrissebb hírek

Angyalok földjén – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
2026.04.29. 06:36

A kiesés elől menekülő Soroksár pontot szerzett az élvonalba igyekvő Honvéd otthonában

Labdarúgó NB II
2026.04.27. 21:55

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Nem esett gól Békéscsabán, újra kieső helyen Csató Sándor együttese

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 20:50

A Kecskemét kiütötte a Tiszakécskét a vármegyei derbin

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

Gyors gólváltás után ikszelt az Ajka Mezőkövesden

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

Két gólt lőtt a Vasas a hajrában Fehérváron, és feljutott az NB I-be

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

A Budafok kihasználta a Szeged enerváltságát, rossz sorozatát megszakítva sokat tett a bennmaradásért

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55
Ezek is érdekelhetik