NB III: a DVTK-tól érkezett Klink Zoltán utódja – hivatalos

R. B.R. B.
2019.09.10. 10:36
A labdarúgó NB III-ban szereplő Eger SE és az élvonalbeli Diósgyőri VTK egyaránt bejelentette, Sütő Szilárd veszi át a hevesi együttes irányítását.

Mint ismert, a harmadosztály Keleti csoportjában hat forduló után a tizedik helyen álló Eger a múlt héten megköszönte a nyáron kinevezett Klink Zoltán munkáját.

Az egriek a legutóbbi fordulóban 2–1-re kikaptak az addig pont nélkül álló DVTK II vendégeként.

A két klub hétfőn bejelentette, Sütő Szilárd veszi át az Eger irányítását. A szakember a BVSC-ben kezdte edzői pályafutását, a DVTK-nál 2015 óta dolgozott. Tavaly október óta a diósgyőri akadémia igazgatója volt.

Az Eger a következő játéknapon a DVSC tartalékcsapatát fogadja, majd a Magyar Kupában a Mol Fehérvárral csap össze a legjobb 64 közé jutásért. megköszönte a nyáron kinevezett Klink Zoltán munkáját.

Az egriek a legutóbbi fordulóban 2–1-re kikaptak az addig pont nélkül álló DVTK II vendégeként.

A két klub hétfőn bejelentette, Sütő Szilárd veszi át az Eger irányítását. A szakember a BVSC-ben kezdte edzői pályafutását, a DVTK-nál 2015 óta dolgozott. Tavaly október óta a diósgyőri akadémia igazgatója volt.

Az Eger a következő játéknapon a DVSC tartalékcsapatát fogadja, majd a Magyar Kupában a Mol Fehérvárral csap össze a legjobb 64 közé jutásért.

Legfrissebb hírek

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
2026.08.10. 21:27

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB III: két korábbi játékosa vásárolta meg a Siófokot

Labdarúgó NB II
2026.08.06. 15:20

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

NB III: az Újpest II hatot, az MTK II négyet rúgott; vereséggel rajtoltak az osztályozón elvérző csapatok

Labdarúgó NB II
2026.07.26. 20:23

Ötgólos meccsen verte a DVTK az újoncot, góleső Fehérváron, kikapott a KTE Ajkán – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:52

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10