DVTK: megvan a miskolci akadémia új igazgatója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.04. 07:59
Sütő Szilárd vette át a Benczés Miklós távozásával megüresedett akadémia-igazgatói pozíciót Miskolcon. Zsivóczky Gyula utánpótlás szakmai igazgatóként folytatja.

A DVTK Labdarúgó Akadémia igazgatójaként Sütő Szilárd a DVTK saját utánpótlása mellett a klub szakmai felügyelete alatt működő diósgyőri Regionális Utánpótlás Központ és az alá tartozó öt alközpont – Salgótarján, Eger, Mezőkövesd, Sátoraljaújhely és a Sajóvölgye Focisuli – munkájáért felel – írja hivatalos honlapján a DVTK. Sütő Szilárd a DVTK saját utánpótlása mellett a klub szakmai felügyelete alatt működő diósgyőri Regionális Utánpótlás Központ és az alá tartozó öt alközpont – Salgótarján, Eger, Mezőkövesd, Sátoraljaújhely és a Sajóvölgye Focisuli – munkájáért felel – írja hivatalos honlapján a DVTK.

Az előléptetett utánpótlás szakmai igazgató helyére Zsivóczky Gyulát nevezték ki Miskolcon, aki a közlemény szerint megtartja a miskolciak élvonalban szereplő U17-es együttesének irányítását.

„Az elmúlt időszakban megnövekedett feladatok gördülékenyebb ellátása érdekében Fogarasi Zoltán akadémia igazgatóhelyettesként csatlakozik a vezetőséghez" – olvasható a dvtk.eu-n.

Legfrissebb hírek

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

Ötgólos meccsen verte a DVTK az újoncot, góleső Fehérváron, kikapott a KTE Ajkán – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:52

Hátrányból, nehezen nyert Nagykanizsán a DVTK

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 17:23

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
2026.07.22. 22:49

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 19:30

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a DVTK – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 20:56

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48