NB III: már nem Klink Zoltán az Eger edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.09.06. 11:45
null
Klink Zoltán Erdei Zsolttal is dolgozott korábban, most Egerből távoznia kellett (Fotó: Szabó Miklós)
Leváltotta Klink Zoltánt a labdarúgó NB III-ban szereplő Eger SE klubvezetősége – számolt be róla a klub honlapja.

 

Az egykoron Erdei Zsolt és Kammerer Zoltán erőnléti edzőjeként, illetve az MLSZ-ben is dolgozó Klink Zoltán a nyáron ült le az egriek kispadjára, de csak öt mérkőzést élhetett meg NB III-as edzőként.

A heol.hu megyei portálnak az Eger operatív vezetője, Harmati Péter csütörtökön úgy fogalmazott, hogy nem volt B-terv arra az esetre, ha megválnak a vezetőedzőtől, így még nem tudja, ki követheti Klink Zoltánt a kispadon.

„Összetett kérdésről van szó, ha azt boncolgatjuk, mi vezetett ehhez a döntéshez – rögzítette Harmati Péter. – Igazából nem készültem edzőcserére, de akadtak olyan események, és kaptam olyan információkat, amelyek nyomán kénytelen voltam meghozni ezt a lépést. Sokáig nem halasztható, hogy ki lehet vagy ki lesz az új edző, mindenesetre most azon dolgozunk, hogy megtaláljuk a megoldást.”

A megyei portál szerint a kérdést ezen túlmenően az is jelenti, milyen módon sikerül megegyezni a váltás feltételeiről a klubvezetésnek és az elbocsátott edzőnek – ebben a témában nem lenne meglepő a többfrontos csata. Addig marad annak latolgatása, hogy esetleg nem a frissen igazolt Vaskó Tamás kap-e kettős szerepet a csapatnál, vagy a klubot működtető gazdasági társaság többségi tulajdonosaként a DVTK érdekeltségi köréből kerül ki az új edző.

Az NB III Keleti csoportjának 6. fordulójában a 6 ponttal álló Eger vasárnap éppen a DVTK II otthonában lép pályára 16 órai kezdettel.

Legfrissebb hírek

NB III: az Újpest II hatot, az MTK II négyet rúgott; vereséggel rajtoltak az osztályozón elvérző csapatok

Labdarúgó NB II
4 órája

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10

NB III: a Békéscsaba egy nappal a rajt előtt bejelentette új játékosait és vezetőedzőjét

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 10:47

Zalaegerszeg: 26 éves argentin vezetőedzője lett az NB III-as második csapatnak

Labdarúgó NB I
2026.07.23. 07:59

NB III, DÉLNYUGATI CSOPORT, 2026–2027

Labdarúgó NB II
2026.07.21. 19:26

NB III, DÉLKELETI CSOPORT, 2026–2027

Labdarúgó NB II
2026.07.21. 19:26

NB III, ÉSZAKNYUGATI CSOPORT, 2026–2027

Labdarúgó NB II
2026.07.21. 19:26

NB III, ÉSZAKKELETI CSOPORT, 2026–2027

Labdarúgó NB II
2026.07.21. 19:26