MLSZ: eljárás indul az antiszemita Dorog-szurkolók miatt

T. I.T. I.
2019.08.16. 13:15
null
Néhány dorogi szurkoló viselkedése miatt bűnhődhet a többi drukker is (Fotó: Földi Imre)
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága kezdeményezte a hétvégi Dorogi FC–MTK Budapest labdarúgó NB II-es bajnoki mérkőzéssel kapcsolatos fegyelmi eljárást – írja a szövetség hivatalos Twitter-csatornája.

 

Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó NB II-ben szereplő MTK Budapest korábban a hivatalos honlapján tudatta, hogy az MLSZ-hez fordult a Dorog ellen 4–0-ra megnyert idegenbeli bajnokin történtek miatt.

„Mint az szurkolóink előtt ismeretes, a múlt vasárnapi Dorogi FC–MTK Budapest találkozón a hazai lelátó egy része a mérkőzés alatt többször antiszemita rigmusokkal provokálta csapatunk drukkereit.

Az MTK Budapest vezetősége kötelességének érzi, hogy kiálljon szurkolói mellett, így klubunk nevében Zakor Sándor tulajdonos levélben jelezte észrevételeit az MLSZ felé, kiemelve klubunk álláspontját, amely egyértelmű és határozott: teljes mértékben elhatárolódunk a rasszizmus és az antiszemitizmus minden formájától, és elvárjuk, hogy a hazai labdarúgás összes szereplője és illetékes szerve mindent tegyen meg annak érdekében, hogya jövőben ilyen vagy hasonló eset ne történhessen meg.”

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
23 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

NB II: képernyőre kerül októberben a Diósgyőr és a listavezető is

Labdarúgó NB II
2026.09.14. 22:56