NB III: nehezen emésztette meg a kapott gólokat, ezért ütött

2019.04.11. 10:04
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) az április 9-i ülésen Bertalan Zsolt csepeli technikai vezetőt, illetve Kovács István ménfőcsanaki masszőrt verekedés miatt egyaránt négy NB III-as bajnoki labdarúgó-mérkőzésről eltiltotta.

A két sportszakember a meccs végén kialakult tömegjelenetben megütötte egymást, ezért kaptak mind a ketten súlyosnak mondható eltiltást.

A Nemzeti Sport Online megtudta, hogy a csetepaté a csepeliek második, győztes gólja után kezdődött, ugyanis a Ménfőcsanak kispadján többen nehezen emésztették meg azt, hogy a 90. és a 93. percben is gólt kaptak.

A második csepeli találat, Torda Bence második gólja után Kovács István, a kisalföldi csapat masszőre – az oldalvonalon kívül – belekötött az egyik csepeli játékosba, akit Bertalan Zsolt, a csepeliek technikai vezetője, egyben másodedzője próbált megvédeni. Bertalan odaállt Kovács elé, aki azonban egy „maflással” válaszolt neki. A csepeli szakember nem hagyta magát, visszaütött, de a tumultuózus jelenetek után végül megnyugodtak a kedélyek.

 

Legfrissebb hírek

NB III: a Monor a Délkeleti csoport bajnoka

Labdarúgó NB II
15 órája

NB III: nyert, ezzel biztossá tette bennmaradását a Szeged-Csanád GA második csapata

Labdarúgó NB II
2026.05.16. 13:21

Az ETO a bajnoki címért, a DVSC a kupaindulásért, a Kanizsa az NB II-ért küzd

Labdarúgó NB I
2026.05.11. 17:52

NB III: a Gyirmót FC Győr kiütötte a Tatabányát a forduló rangadóján

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:07

NB III: Hornyák Marcell négy gólt vágott a nyolcig jutó Nyíregyháza II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.03. 20:44

NB III: az Eger, az Érd és a Vasas II is győzött

Labdarúgó NB II
2026.05.02. 19:37

NB III: a 41 éves támadó volt a nyerőember, fordított a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2026.04.30. 18:38

Ünnep lesz a budafoki futballpályán: jön az ötvenedik döntő!

Labdarúgó NB II
2026.04.29. 08:50
Ezek is érdekelhetik