NB II: Boér, Feczkó és Kondás a győri edzőjelöltek között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.23. 14:24
A Kisalföld információja szerint a nyáron Boér Gábor, a Békéscsaba jelenlegi vezetőedzője veheti át a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr irányítását, míg a Nemzeti Sport Online értesülései szerint Boér mellett Feczkó Tamás és Kondás Elemér neve is a kalapban van.



Mint ismeretes, Király József helyett március közepén Herczeg Miklós vette át az ETO felkészítését, de a szakembernek csak B-licensze van, így csupán a nyárig, ideiglenesen irányítja a győrieket.

Mint ismeretes, Király József helyett március közepén Herczeg Miklós vette át az ETO felkészítését, de a szakembernek csak B-licensze van, így csupán a nyárig, ideiglenesen irányítja a győrieket.

Az utód keresése már megkezdődött – az egyik jelölt Boér Gábor, akit a ETO vezetősége már tavaly nyáron is szeretett volna megszerezni, de a fiatal trénert akkor érvényes szerződés kötötte a Békéscsabához.

A másik két, képben lévő szakembernek jelenleg nincs csapata. Feczkó Tamás a tavalyi feljutás után idén tavasszal távozott az NB I-es MTK-tól, míg Kondás Elemér – miután szintén feljuttatta az NB II-ből a Kisvárdát – a bajnokság 2. fordulója után hagyta el az élvonalbeli szabolcsiakat.

Az ETO FC Győr 33 forduló után a másodosztály 8. helyén áll.

Legfrissebb hírek

Edzőt váltott a Torino és a Sassuolo – hivatalos

Olasz labdarúgás
5 órája

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
7 órája

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 7:58

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 23:29

A Nagykanizsa a hosszabbításban szerzett két góllal győzött Cigándon, és kiharcolta az NB II-be jutást!

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:51

Idegenbeli győzelemmel jutott vissza az NB II-be a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:00

Kondás Elemér ismét leül az NB III-as DEAC kispadjára – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.03. 12:57
Ezek is érdekelhetik