NB II: szerződést hosszabbított a Gyirmót házi gólkirálya

2019.01.10. 22:22
A labdarúgó NB II-ben listavezető Gyirmót FC Győr meghosszabbította Nagy Patrik szerződését, így a gólérős középpályás 2021-ig erősíti a klubot – számolt be róla a gyirmótiak honlapja.

A 27 esztendős Nagy Patrik Győrben, majd az osztrák Rapid Wiennél nevelkedett, ahonnan 2010-ben a Ferencvároshoz került. A Fradi után szerepelt a Vasasban, Újpesten, Kecskeméten, a német SV Seligenportenben, majd hazatérve a Haladásban és Sopronban is.Nagy Patrik Győrben, majd az osztrák Rapid Wiennél nevelkedett, ahonnan 2010-ben a Ferencvároshoz került. A Fradi után szerepelt a Vasasban, Újpesten, Kecskeméten, a német SV Seligenportenben, majd hazatérve a Haladásban és Sopronban is.

A Soprontól 2017 nyarán igazolt a Gyirmóthoz, ahol az eltelt időszakban 58 tétmérkőzésen játszott és 22 alkalommal talált be. Az őszi szezon kiemelkedően jól sikerült számára, hiszen 11 gólt szerzett az NB II-ben, ezzel a gyirmótiak házi gólkirálya.

Legfrissebb hírek

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
21 órája

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 19:15

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 18:50

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:56

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:55

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 12:51

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53

Nincs már veretlen csapat az NB II-ben, a Tiszakécske hazai pályán kapott ki a Viditől

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:51