NB II: speciális japán technikát is bevet felépüléséért a védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.24. 14:49
Jól halad a labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE védőjének, Gubacsi Zoltánnak a rehabilitációja. A játékos augusztusban szenvedett súlyos térdsérülést, februárban azonban már visszatérne a pályára – számolt be róla a klub honlapja.

„Egy edzésen történt” – emlékezett vissza a sérülés pillanatára a 22 esztendős Gubacsi Zoltán. – Egy az egy elleni párharc volt, ellöktek és beleléptem egy gödörbe… Sajnos kiment a térdem, később pedig kiderült, hogy a keresztszalagom teljesen elszakadt, míg az oldalszalagom részlegesen.”

A műtét után kezdetét vette a rehabilitáció időszaka, amelynek első négy hetét a védő egy speciális rögzítőben, illetve mankózva töltötte. Két hete viszont már nincs szüksége ezekre, ami azt jelzi, hogy felépülése egy újabb fázisba lépett.

„Naponta kétszer-háromszor edzem, hetente egy alkalommal a gyógytornásszal – ezek többnyire combfeszítő- és nyújtó gyakorlatok, melyeknek az a célja, hogy a combizmom újra megerősödjön”.

Gubacsi emellett egy különleges edzést is beiktat a programba a minél gyorsabb felépülés érdekében. Ez a kaatsu, egy speciális japán technika, melynek lényege, hogy a sportoló a különféle gyakorlatokat a végtagjaira, például a combjára helyezett pántokkal végzi, és ezek vértolulást eredményeznek az adott testrészen.

„Krioszaunába is járok, hiszen a hidegterápia szintén hozzájárul ahhoz, hogy a rehabilitáció folyamata lerövidüljön. Az orvos szerint összesen hat hónapot vesz igénybe a felépülésem, ami azt jelenti, hogy – ha minden a tervek szerint halad –, februárban már teljes értékű munkát végezhetek."

A Vitelki Zoltán által irányított Budafok 8 fordulót követően 8 ponttal a 15. helyen áll az NB II-ben.

Legfrissebb hírek

A Vasas megnyerte a rangadót Mezőkövesden, óriási lépést tett a feljutás felé

Labdarúgó NB II
2026.03.16. 21:50

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Kilencmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg Soroksáron a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 18:46

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

A héten edzőt váltó Ajka nyerni tudott Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Tovább menetel a BVSC, ezúttal Kozármislenyben tudott győzni

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Senki nem lehet elégedett a döntetlennel Csákváron

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:46

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50
Ezek is érdekelhetik