NB II: elkészült a felújított játéktér, visszaköltöztek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.14. 13:22
Május óta sorozatban négy bajnoki mérkőzést idegenben játszott le a Soroksár, ám a hétvégén már saját, felújított pályáján játszik – tudtuk meg az NB II-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjának keddi híréből.

A munkálatokat még május végén, a Cegléd elleni bajnokit követően kezdték meg a Szamosi Mihály Sporttelep centerpályáján.

„Teljes egészében felszedték a füvet, öntözőrendszert telepítettek, előkészítették a terepet a pálya majdani fűthetővé tételére, illetve vadonatúj gyepszőnyeget kapott a terület – idézi a klubhonlap Dragóner Attila ügyvezető igazgatót. – Immár biliárdasztal simaságú a pálya. Profi csapat dolgozott a centerpályán, kora reggeltől késő estig zajlottak a munkálatok, ennek is köszönhető, hogy alig három és fél hónap alatt elkészültek vele. Az MLSZ, a rendőrség, illetve az összes szakhatóság megadta az engedélyt a használatba vételre, így a hét végén már itthon fogadhatjuk soros ellenfelünket.”

A bajnokság 4. fordulójában, vasárnap 17.30-kor a Dorog látogat a Szamosi Mihály Sporttelepre.

A Sori két győzelmet és egy döntetlent könyvelt el a szezonban, a tabella harmadik helyén áll.

Legfrissebb hírek

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
19 órája

Az újonc otthonában nyert, továbbra is éllovas a Soroksár

Labdarúgó NB II
19 órája

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Gólgazdag első félidő után pontosztozkodás Karcagon

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:27

Három pontot ért a remek fejes Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.07.26. 20:52

Takács Péter elégedett a diósgyőri kerettel; Fehérváron jól sikerült a felkészülés

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 12:52

Felkészülés: szoros meccsen győzte le a Soroksárt a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.07.18. 13:30