NB III: ismét KTE néven indul a kecskeméti csapat

2018.07.09. 12:41
A labdarúgó NB III-ba feljutó Kecskemét bejelentette, a következő szezontól ismét KTE néve szerepel.

Mint ismert, a KTE-t licencproblémák miatt az MLSZ 2015-ben az NB I-ből az NB III-ba sorolta vissza, ám a kecskeméti klub nem vállalta a harmadosztályú szereplést, így a megyei I. osztályban folytatta. Az együttes azóta KLC-KTE SE néven szerepelt, idén feljutott a harmadosztályba.

A lila-fehérek hétfői tájékoztatása szerint a névhasználati jogokat birtokló egyesület zöld utat adott, hogy ismét ezen a néven szerepelhessen a felnőttcsapat, sőt az utánpótlás is. Az újonnan megalakuló Kecskeméti Labdarúgó Akadémia Nonprofit Kft. csapatai a KTE Labdarúgó Akadémia nevet viselik majd a bajnokság során.

„Nagyon örülünk annak, hogy a város legmagasabb osztályban szereplő labdarúgócsapata ismét KTE néven szerepelhet – idézi a kecskemetite.hu Telek Zoltánt, a felnőttcsapatot működtető kft. ügyvezetőjét. – Nyugodtan mondhatom, a játékosok is átérzik annak jelentőségét és felelősségét, hogy mit jelent ez. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy egy újabb sikeres fejezetet nyissunk a klub történelmében! Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a jogokat birtokló egyesületnek és Kisjuhász Gyulának, hogy lehetőséget adtak erre!”

„Magam is játszottam és dolgoztam is a KTE kötelékében, számomra így kiváltképpen öröm, hogy újra a KTE család tagja lehetek – mondta Kislőrincz György, az akadémia ügyvezetője. – Nagyon fontos volt a felnőttegyüttes és az utánpótlás szempontjából is, hogy egy nagy múlttal, komoly tradíciókkal rendelkező klub nevét és címerét viselhessük, mely amellett, hogy rengeteg nagy nevű játékost tudhatott a múltban soraiban, több kitűnő tehetséget is kinevelt Kecskemét, illetve a magyar futball számára. A célunk nekünk sem lehet más, az akadémián azért fogunk dolgozni, hogy minél több helyi kötődésű fiatal válhasson közönségkedvenccé. Köszönjük Kisjuhász Gyulának és az egyesületnek a hozzájárulást!”

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
4 órája

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Befedték a kecskeméti Széktói Stadion „napos“ oldali lelátóját

Labdarúgó NB II
2026.09.16. 22:15

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 20:49