NB II: kiderült, miért nem tért vissza Bobál Gergely a ZTE-hez

2018.03.13. 12:35
A 2016–2017-es idényben a Honvéd kölcsönjátékosaként az NB II-es Zalaegerszegben futballozott Bobál Gergely és jó teljesítményt nyújtott, így a nyáron – a kölcsönszerződés lejárta után – felvetődött, hogy a ZTE megvásárolja a 22 éves támadót. Bobál most a hajrazte.hu-nak árulta el, hogy miért nem költözött végleg Egerszegre.

„Több dolog is közrejátszott ebben – kezdte Bobál Gergely. – A szerződés hosszában nem tudtam megegyezni a klubbal, mivel a ZTE három évet szeretett volna aláíratni velem, én viszont annyi időre nem akartam elkötelezni magam. Emellett az is ok volt, hogy az NB I-ben akartam játszani, ahonnan volt ajánlatom, csak oda nem engedett el a Honvéd. Az élvonalbeli ajánlat és a ZTE-lehetőség egy időben volt, kivártam az NB I-esre, de végül ez a klub nem tudta kifizetni az összeget, így nem jött össze a váltás. Télen viszont már nem is vetődött fel, hogy visszatérek Egerszegre, nem kerestek, így nem hiszem, hogy akartak volna.”

Bobált végül a télen egy másik NB II-es egyesület, az Aqvital FC Csákvár vásárolta meg a Honvédtól. A csatár az előző fordulóban korábbi együttesét szomorította, hiszen csereként beállva gólt szerzett a zalaiak ellen 2–0-ra megnyert bajnokin.

„Presztízsmeccs volt számomra a ZTE elleni, a volt csapatommal szemben mindig más érzés játszani, mint a többiek ellen. Jól akartam teljesíteni Zalaegerszegen, magas fordulatszámon pörögtem a beállásom után. Csákváron a cél elsősorban a bennmaradás, mert az ősz nem úgy sikerült, ahogy szerették volna, ezt kell most megmentenünk.”

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00