NB III: megerősítették a szakmai stábot Gyirmóton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.10. 13:01
Gyengén szerepel a Gyirmót FC Győr második csapata a labdarúgó NB III Nyugati csoportjában, ezért a vezetőség a szakmai stáb megerősítése mellett döntött – számolt be róla a klub honlapja.

A Gyirmót FC Győr vezetősége áttekintette és értékelte az NB III-as csapat őszi gyenge szereplését, majd a szakmai munka megerősítése mellett döntött. Az elöljárók felkérték Klement Istvánt, az utánpótlásért felelős szakmai igazgatót, hogy tapasztalatával segítse Nagy László vezetőedző munkáját az őszi idény befejezéséig.

„Mindent megragadunk, hogy kimozdítsuk a csapatot ebből az állapotból. Szívesen segítek, és mindent megteszek annak érdekében, hogy a csapat jövőre is az NB III-ban szerepelhessen!” – mondta a tréner a klub honlapján.

A Gyirmót FC Győr II kilenc forduló után 4 ponttal az NB III Nyugati csoportjának utolsó, 16. helyén áll.

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kaposvári Rákóczi FC 9 6 1 2 22–10 +12 19
2. Videoton FC II 9 6 – 3 16–10 +6 18
3. Érdi VSE 9 5 3 1 20– 9 +11 18
4. Csepel FC 9 5 1 3 16– 8 +8 16
5. Puskás Akadémia FC II 9 5 1 3 16– 9 +7 16
6. FC Ajka 9 4 3 2 18–14 +4 15
7. Dunaharaszti MTK 9 4 2 3 14–12 +2 14
8. Tarr Andráshida SC 9 4 1 4 13–13 0 13
9. BKV Előre 9 4 1 4 12–12 0 13
10. III. kerületi TVE 9 3 4 2 13–15 –2 13
11. Pápai FC 9 4 – 5 12–11 +1 12
12. Veszprém 9 3 2 4 14–13 +1 11
13. Pénzügyőr SE 9 3 – 6 10–18 –8 9
14. THSE-Szabadkikötő 9 3 – 6 7–19 –12 9
15. Csornai SE 9 2 – 7 9–21 –12 6
16. Gyirmót FC Győr II 9 1 1 7 7–25 –18 4

 

Legfrissebb hírek

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

„A kezelés sajnos elvesztette a hatását” – újabb terápia vár Zsiga Gyulára

Kézilabda
2026.09.17. 17:30

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 20:49