NB II: marad eredeti helyén a váci stadion, indulhat a bontás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.31. 14:28
Bár szóba került, hogy új helyen egy új stadion épül Vác városában, végül marad az eredeti helyén a létesítmény, amelynek rekonstrukciója végre elkezdődhet. Hamarosan sor kerül a jelenleg lezárt szektorok bontására, majd 2018-ban elkezdődik az építkezés, így ha minden jól megy, a következő szezont már Vácon kezdheti el a labdarúgó NB II-ben szereplő Vác FC – számolt be a stadionrekonstrukcióról a klub honlapja.


„Örömmel mondhatom, hogy minden a tervek szerint halad a stadionrekonstrukcióval kapcsolatban, az MLSZ jóváhagyta a terveket – fejtegette Orbán Levente, a Vác FC ügyvezetője a klub honlapján. – Elkezdhetjük a jelenleg lezárt szektorok bontását (ezek az A-B-C szektorok), ezen munkálatok befejezése után szükség lesz a centerpálya elmozdítására, a pálya fűtésrendszerének és a további dréncsövezésének kialakítására, majd ezután tudjuk a pálya gyepszőnyegét javítani. Mindennek jövő tavasszal meg kell történnie.”

A bontás után jöhet az építkezés, amellyel kapcsolatban szintén konkrétumokról számolt be az ügyvezető.

„Amint megvan az építési engedély, kiírhatjuk a közbeszerzést, és annak lefolytatása, illetve a nyertes vállalkozás kihirdetését követően pontos információnk lesz arról, hogy mikor kezdődik az új klubház és a fedett lelátó megépítése. Jelenlegi információim szerint ez 2018 második negyedévére várható, és minden bizonnyal egy-másfél évet fog igénybe venni a stadionfelújítás első ütemének befejezése, de jövő nyártól már Vácon játszhatnánk a hazai bajnokijainkat.”

Érdekesség azonban, hogy felvetődött, nem a jelenlegi stadiont újítják fel, hanem Vác városában egy új létesítmény épülne. Orbán Levente azt is elmondta, hogy miért került szóba ez a megoldás.

„A Stadion utca 2. alatti ingatlan – a váci stadion helye – nem jó terület több okból kifolyólag: szinte mindegyik oldalról lezárt, csak egy nagy bejárattal rendelkezik és talajmechanika szempontjából nagyon kifogásolt az építkezés. Ezért vetődött fel a különböző hatóságok javaslata, hogy ez maradjon meg csak edzőlétesítménynek, a stadion épüljön meg a város másik részén. Ha a Rendőrség vagy a Katasztrófavédelem szempontjából nézzük, ez teljesen normális elvárás lenne, hiszen mindennél fontosabb a hazai és vendégszurkolók biztonsága és kiszolgálása, viszont nincs nagyon lehetőségünk, amiből választhatnánk. Egy zöldmezős beruházás minimum duplájára emelné a költségeket, amire jelenleg – tudtommal – egyik félnek sincs forrása.”

A Vác FC ebben a szezonban az óbudai III. Kerületi TVE stadionjában játssza hazai meccseit.

Legfrissebb hírek

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
11 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49
Ezek is érdekelhetik