NB III: íme, az augusztusban rajtoló idény csoportbeosztása!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.12. 10:40
Az MLSZ versenybizottsága elkészítette a 2017–2018-as NB III-as idény csoportbeosztását. Az előző szezonnal ellentétben nem 18, hanem 16 csapatos csoportokat alakítottak ki.

A bajnokság augusztus 12-én rajtol és 2018. június 3-án ér véget.

A három első helyezett feljut az NB II-be, ahonnan a 18–20. helyezett kiesik.

Csoportonként a 14–16. helyezett, valamint a legrosszabb mutatóval záró 13. helyezett (összesen 10 csapat) kiesik a megyei I., illetve a budapesti I. osztályba.

Az MLSZ kiírása szerint azonos pontszám esetén az alábbiak szerint rangsorolják a csapatokat:
1. a bajnokságban elért több győzelem;
2. a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége;
3. a bajnoki mérkőzéseken rúgott több gól;
4. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége;
5. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége;
6. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken az idegenben lőtt több gól;
7. a bajnokság fair play értékelésében elért jobb helyezés;
8. sorsolás.

KELETI CSOPORT
Balassagyarmat
Cigánd
DEAC
Diósgyőri VTK II
ESMTK
Füzesgyarmat
Gyöngyös
Jászberény
Monor
MTK Budapest II
Nyírbátor
Putnok
Salgótarján
Tállya
Tiszafüred
Tiszaújváros

KÖZÉPCSOPORT
Dunaújváros
FC Dabas
Kozármisleny
Hódmezővásárhely
Budapest Honvéd-MFA II
Iváncsa
Makó
Mórahalom
Paksi FC II
Pécs
Rákosmente
Szekszárd
Szentlőrinc
SZEOL
Tiszakécske
Vecsés

NYUGATI CSOPORT
III. kerületi TVE
Ajka
BKV Előre
Csepel
Csorna
Dunaharaszti
Érdi VSE
Gyirmót FC Győr II
Kaposvár
Pápa
Pénzügyőr
Puskás Akadémia FC II
Tarr Andráshida
THSE-Szabadkikötő
Veszprém
Videoton FC II

 

Legfrissebb hírek

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
2 órája

Területi osztályozók az NB III-ba kerülésért: csak a Lelle tudott fordítani

Magyar foci
13 órája

NB I-es bajnokot szerződtet a Dorogi FC – NS–infó

Labdarúgó NB II
15 órája

Volt NB I-es játékos is érkezik a feljutást megcélzó Tatabányához

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 11:32

Drámai izgalmak Karcagon: a hazaiak tizenegyespárbaj után vívták ki az NB II-es tagságot

Labdarúgó NB II
2025.06.08. 19:51

Lejátszották az első mérkőzéseket az NB III-ba jutásért kiírt osztályozón

Labdarúgó NB II
2025.06.08. 19:33

Osztályozó az NB II-be jutásért: kikapott, de feljutott a Tiszakécske

Labdarúgó NB II
2025.06.08. 18:55

Csákváron bíztak leginkább a fiatalokban az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.06.07. 08:43
Ezek is érdekelhetik