NB II: a PAFC-tól igazolt válogatott védőt a Nyíregyháza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.07. 14:32
null
Forró Gyula a Nyíregyháza tizenharmadik nyári érkezője (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Puskás Akadémia futballistáját, Forró Gyulát.

 

A 29 esztendős Forró játszott többek között az MTK-ban, Kecskeméten, Újpesten, legutóbb a Puskás Akadémiában, és háromszor szerepelt a magyar válogatottban is: Finnország, Oroszország és Litvánia ellen. Ma minden szükséges papírt aláírtak a felek Budapesten, hogy a labdarúgó már holnap csatlakozhasson a Szlovéniában edzőtáborozó csapathoz.

„Úgy érzem, kellett ez a váltás, és örömmel mondtam igent a Nyíregyháza megkeresésére. Mindkettőnknek közösek a céljaink, szeretnénk az élvonalban szerepelni, én pedig azon leszek, hogy ehhez segítsem a klubot. Nagy bennem a bizonyítási vágy! A Szparinál minden feltétel adott, a szakmai stábot látva pedig optimista vagyok. Holnap Bene Ferenccel utazom Szlovéniába, és csatlakozok a többiekhez” – mondta a 23-as mezszámot megkapó Forró, akivel kettő plusz egy évre szóló szerződést kötött a Nyíregyháza.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Bajzát Péter (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Fodor Ferenc (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Forró Gyula (Puskás Akadémia FC), Gajdos Zsolt (Haladás, szabadon igazolhatóként), Gréczi Gábor (Siófok), Kelemen Dávid (Paks, legutóbb békéscsabai kölcsönben) Papp Máté (Budaörs), Jova Levente (FTC, legutóbb soroksári kölcsönben), Csilus Tamás (FTC, legutóbb soroksári kölcsönben), Dragóner Filip (FTC, kölcsön után végleg), Csernák Martin (FTC), Bíró Dominik (Kaposvár), Horváth Ferenc (Kaposvár)
Kölcsönbe érkezők: Hinora Kristóf (MTK), Kesztyűs Barna (Paks)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Tamási Zsolt (Soroksár), Dvorschák Gábor (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Pálinkás Gergő (lejár a szerződése), Perger Bence (lejár a szerződése), Szécsi Márk (Puskás Akadémia), Törtei Tamás (Cegléd), Tisza Tibor (DVSC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Harsányi Zoltán, Máté Péter, Úr László, Vámos Márk

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Balogh Balázs
(Újpest), Ulysse Diallo (mali, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként),Jonathan Heris (belga, Újpest), Madarász Márk (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Patrick Mevoungou (kameruni, DVTK), Molnár Gábor (Mezőkövesd), Osváth Attila (Vasas, legutóbb kölcsönben Debreceni VSC), Poór Patrik (MTK Budapest), Radó András (Ferencváros), Szécsi Márk (Nyíregyháza)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Braniszlav Danilovics (szerb, Debreceni VSC), Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Mezőkövesd), Dmitro Ljopa (ukrán, NK Osijek – horvát, ?), Lipcsei Ádám (Csákvár), Mészáros Dávid (Csákvár), Sallai Roland (Palermo – Olaszország, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Ádám Martin (Vasas), Fazakas Géza (Sopron), Holman Dávid (Debreceni VSC)
Távozók: Forró Gyula (Nyíregyháza Spartacus), Lencse László (MTK Budapest), Makrai Gábor (DVTK, kölcsön után végleg), Óvári Zsolt (DVTK), Branko Pauljevics (szerb, mezőkövesdi kölcsön után Újpest), Pogacsics Krisztián (szabadon igazolható), Sándor György (Csákvár), Szabó Bence (Videoton), Tischler Patrik (Újpest), Vaszicsku Gergő (Budafok, kölcsön után végleg), Zima Ádám (Dorog, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Gyömbér Gábor (Csákvár), Heffler Tibor, Pekár László (DVSC, DVTK, Haladás, Paks, Vasas, Sepsi OSK – Románia), Polonkai Attila, Tar Zsolt, Vanczák Vilmos

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
11 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
20 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23
Ezek is érdekelhetik