FTC: soroksári sorsokról tárgyalnak a Nyíregyházával

2017.06.06. 11:28
Amint arról már beszámoltunk, ma eldőlhet az NB II-es Soroksár vezetőedzőjének, Lucsánszky Tamásnak a jövője, aki Nyíregyházára tart, ugyanakkor több játékost is vinne magával, olyan futballistákat, akiknek a játékjoga a Soroksárral szorosan együttműködő Ferencváros tulajdonában van.

Az egyik soroksári távozó a télen kölcsönkapott kapus, Jova Levente lehet, akit ugyan még szerződés köt a Ferencvároshoz, de a klubnál nem marasztalják, megfelelő ajánlat esetén távozhat. Úgy tudni, a megfelelő ajánlat Nyíregyházáról érkezhet.

A Szpari ugyanakkor Jova mellett Lucsánszky Tamás másik soroksári alapemberét, a 20 éves balhátvédet, Silye Eriket is csábítja, aki 32 meccsen játszott ebben a szezonban az NB II-ben, egy gólt szerzett, hatot pedig előkészített.

Azt nem tudni, hogy Silyét végleg elengedné-e az FTC, vagy csak újabb kölcsönszerződés jöhetne szóba, hiszen Soroksáron is kölcsönben játszott.

Említettek jövője a hírek szerint akár már ma eldőlhet, de nem lenne meglepő, ha rajtuk kívül is lenne még soroksári kiszemeltje a Nyíregyházának.

 

Legfrissebb hírek

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
36 perce

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
41 perce

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
57 perce

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
1 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
11 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
14 órája

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
16 órája

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
17 órája