NB II: a Kozármisleny fellebbez Szanyó eltiltása ellen

2017.03.23. 08:57
A labdarúgó NB II-ben 16. helyen álló Kozármisleny nem fogadja el a Magyar Labdarúgó-szövetség döntését, miszerint Szanyó Károly vezetőedző négy meccsre szóló eltiltást kapott.

„Szanyó Károly vezetőedző (Kozármisleny), mert a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott, majd a játékvezető személyére sértő kifejezést használt, mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől négy soron következő NB II-es férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott” – olvasható az MLSZ fegyelmi bizottságának beszámolójában.

Mint ismert, a Misleny a 93. percig vezetett Sopronban, ám csak egy ponttal térhetett haza.

A Dunántúli Napló információi szerint a találkozó hivatalos jegyzőkönyvében az áll, Szanyó Károly szájából a „Mi a k…a anyádnak ítéltél szögletet?” kérdés hangzott el.

„Nincs olyan logika, aminek mentén ezzel az ítélettel egyet tudunk érteni – idézi a bama.hu Feleki Attilát, a Kozármisleny tulajdonosát. – Az egész abból alakult ki, hogy a partjelzőnek volt egy borzalmasan rosszul sikerült ítélete. A hosszabbítás perceiben érthető, ha az edző feszültebb. [Szanyó] Karcsi valóban számon kérte az asszisztenst. Ugyanakkor mivel szem- és fültanúja voltam az esetnek, elmondhatom, semmi olyat nem mondott, amit ne bírna el a nyomdafesték. Az is érdekes, hogy az edzőnk még nem volt eltiltva. Ilyenkor, hacsak nem kirívó sportszerűtlenségről van szó, pénzbüntetést szokott alkalmazni a fegyelmi bizottság. Karcsinak nincs ilyen előélete, nem visszaeső, így érthetetlen a négymeccses büntetés. Nem szoktunk fellebbezni, de most ezt kell tennünk. Az egyetlen elfogadható ítélet az lenne, ha egyetlen mérkőzésről sem tiltanák el vezetőedzőnket.”
beszámolójában.

Legfrissebb hírek

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Tovább menetel a BVSC, ezúttal Kozármislenyben tudott győzni

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Kiütéses Vasas-siker, idegenben győzött a Csaba és a Csákvár, kettővel nyert a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 20:00

Gálát rendezett nőnapra a Vasas, mindkét félidőben háromszor talált a kapuba

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 16:50

Felavatták Feleki Attila szobrát

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 07:37

Az MLSZ pénzbüntetésre ítélte a Debreceni VSC-t és a Nyíregyháza Spartacust

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 14:37

Újabb két NB II-es rangadó kerül képernyőre

Labdarúgó NB II
2026.03.05. 14:04

MLSZ: húsvéthétfőn és az országgyűlési választás napján nem rendeznek mérkőzéseket

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 21:50
Ezek is érdekelhetik