MLSZ: Halmosi Péter megkapta büntetését a köpésért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.21. 16:34
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága hárommérkőzéses eltiltással büntette Halmosi Pétert, a Haladás játékosát, mert a Vasas elleni múlt csütörtöki bajnokin leköpte ellenfelét.

Mint ismert, feszült hangulatban ért véget a csütörtöki Vasas–Haladás (2–3) bajnoki, a játékvezető ugyanis a 91. percben kiállította Halmosi Pétert, a szombathelyiek csapatkapitányát. Mint ismert, feszült hangulatban ért véget a csütörtöki Vasas–Haladás (2–3) bajnoki, a játékvezető ugyanis a 91. percben kiállította Halmosi Pétert, a szombathelyiek csapatkapitányát.

A televíziós visszajátszásokon csak annyi látszott, hogy a Vasas hátvédje, Felix Burmeister a kapu felé kocog, majd a tizenhatos előterében meglöki Halmosi Pétert. Ám kiderült, a kiállítást érő mozdulatsor nem akkor, hanem néhány másodperccel korábban történt. A két futballista ugyanis összeszólalkozott, az angyalföldiek német védője hirtelen az asszisztens felé fordult, és hevesen mutogatott a mezére. Ekkor még nem harsant a sípszó, néhány pillanattal később azonban igen – vélhetően akkor jutott el az információ a mérkőzést vezető Berke Balázshoz.

Mivel a Nemzeti Sport tudósítói sem látták teljes egészében a jelenetsort, a piros lap okairól a játékvezetőknél érdeklődtek a lefújás után. Tőlük azt az információt kapták, hogy a Haladás futballistája leköpte ellenfelét.

A fegyelmi bizottság most tárgyalta az ügyet, és három meccsre eltiltotta a vasiak rutinos labdarúgóját.

NB II-ES FEGYELMI HATÁROZATOK

Rudolf Gergely (Nyíregyháza), Horváth Zoltán (Kisvárda),Geiger Norbert (Szeged 2011), Mogyorósi József (Siófok) és Horváth László (Balmazújváros) egy soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Szanyó Károly vezetőedző (Kozármisleny), mert a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott, majd a játékvezető személyére sértő kifejezést használt a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől négy soron következő NB II férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB tárgyalás megtartása után Pintér Attila vezetőedzővel szemben, a Sopron elleni mérkőzéssel kapcsolatban hozott határozatát megváltoztatta, és mivel a fegyelmi vétség elkövetését nem lehetett megállapítani, a sportszakemberrel szemben elrendelt fegyelmi eljárást megszüntette.

A további határozatokat itt olvashatja.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik