NB II: Nagyon sajnálom – az orrtörő játékos bocsánatot kért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.02.21. 19:03
Mint beszámoltunk róla, Rokszin Ádámot, a Szolnoki MÁV labdarúgóját kedden három hónapra eltiltották, amiért súlyos sérülést okozott Hegedűs Jánosnak, a Puskás Akadémia FC játékosának a vasárnapi NB II-es bajnokin. Rokszin bocsánatot kért, és sajnálja a történteket.

„A középpályán történt az ütközés, együtt ugrottunk fel egy labdáért, én csak saját magam védtem felugrás közben – idézi a szoljon.hu regionális portál a szolnoki labdarúgó még az eltiltás kiszabása előtti nyilatkozatát. – Nem érzékeltem, hogy elértem volna Hegedűs János bármelyik testrészét is. Természetesen nem akartam Jánost bántani, főként sérülést okozni neki. Hétfő délelőtt edzőnkkel, Balogh Pállal meglátogattuk Jánost a szolnoki kórházban. Elnézést kértem tőle, és egy órát beszélgettünk, neki is elmondtam, hogy eszem ágában sem volt őt bántani. Tudom, hogy eltiltásra számíthatok, még egyszer mondom, nagyon sajnálom a történteket.”szoljon.hu regionális portál a szolnoki labdarúgó még az eltiltás kiszabása előtti nyilatkozatát. – Nem érzékeltem, hogy elértem volna Hegedűs János bármelyik testrészét is. Természetesen nem akartam Jánost bántani, főként sérülést okozni neki. Hétfő délelőtt edzőnkkel, Balogh Pállal meglátogattuk Jánost a szolnoki kórházban. Elnézést kértem tőle, és egy órát beszélgettünk, neki is elmondtam, hogy eszem ágában sem volt őt bántani. Tudom, hogy eltiltásra számíthatok, még egyszer mondom, nagyon sajnálom a történteket.”

A Szolnok meglepetésre 1–0-ra megnyerte a vasárnapi mérkőzést.

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Szolnoki Roland: Örülök, hogy visszatért a Honvéd az NB I-be

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 14:02

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 19:57

Akit nem csak a fiatalszabály tart a gólvonal előtt

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 11:35

Puskás Akadémia: távozott a válogatott csatár

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 08:33