NB II: Kisvárdán folytatja az itthon maradó DVTK-csatár

2017.01.23. 17:30
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Bacsa Patrik nem utazott a DVTK labdarúgócsapatával a spanyolországi edzőtáborba. A Nemzeti Sport Online időközben megtudta, hogy ki a csatár új „kérője” – az NB II-es Kisvárda, amely meg is állapodott a játékossal, aki kölcsönbe kerül a szabolcsiakhoz. Sőt, időközben a klub is megerősítette értesülésünket, hiszen a hivatalos honlapján bejelentette a labdarúgó érkezését.

Révész Attila, a szabolcsiak szakmai igazgatója az NSO-nak elmondta, hogy megállapodtak Bacsa Patrikkal és a támadó első körben fél évre, kölcsönbe kerül a feljutási terveket dédelgető Kisvárdához. A klub azóta megerősítette értesülésünket, hiszen a hivatalos honlapján bejelentette a labdarúgó érkezését, azt is hozzátéve, hogy Bacsa adott esetben, opcióval a nyáron végleg a szabolcsiaké lehet.

A 24 esztendős Bacsa Patrik 2010-ben mutatkozott be az élvonalban, az eddigi 145 NB I-es meccsét mind diósgyőri színekben játszotta le, ezeken 45 gólt szerzett. A futballista az ősszel kevesebb lehetőséghez jutott Miskolcon, a DVTK ezért nem zárkózott el kölcsönadásától.

A játékos tagja lesz a csütörtökön törökországi edzőtáborba utazó keretnek is.

Révész Attila szakmai igazgató az NSO-nak azt is elmondta, hogy a múlt héten próbajátékon szereplő Horváth Adriánnal is megegyeztek, így az NB I-es Gyirmóttól szerződése felbontása után szabadon távozó középpályás is biztosan a várdaiakat erősíti tavasszal.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Horváth Adrián (Gyirmót, szabadon igazolhatóként), Horváth Zoltán (szabadon igazolhatóként, legutóbb Lasse SC Ausztria)
Kölcsönbe érkezők: Bacsa Patrik (DVTK)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Mihail Rjasko (ukrán-magyar, szabadon igazolható)
Távozók: Kardos Norbert (Kazincbarcika), Lengyel Béla (Cegléd), Grumics Miroszláv (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Karacs Péter (Cegléd), Tihanyi Olivér (Cegléd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:47

Szatmári Csaba: A Barcikától kapott pofont el kell felejteni

Labdarúgó NB I
2026.03.19. 06:32

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Bese Barnabás: Dárdai érkezésével folyamatosan lépkedünk előre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 19:08

Megszakította a Kisvárda elleni rossz sorozatát az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 16:28

Popovics Ilja: Bravúr lenne, ha most sem kapnánk gólt

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 09:16

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

Nagy Zsolt öngóljával a Kisvárda másodszor is legyőzte a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 21:53
Ezek is érdekelhetik