NB II: Hosszúval hosszú távon – fiatal kapus Mezőkövesden

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.10. 00:27
Igazán aktív volt az átigazolási időszak utolsó napján a labdarúgó NB II-ben szereplő Mezőkövesd, hiszen – amint beszámoltunk róla – a klub két játékosát, Máté Jánost és Nánási Krisztiánt is elengedte, azonban a Nemzeti Sport Online információja szerint egy labdarúgóval, Hosszú Leventével bővítette is keretét.

A kapusposzton bevethető Hosszú Leventével hosszú távon számolnak a borsodiak, mivel a 18 esztendős, tehetséges játékos kezdetben a felnőtt keret tagjaként az U19-es csapatban véd, de később nyitva áll előtte az ajtó ahhoz, hogy feljebb lépjen. Hosszú Leventével hosszú távon számolnak a borsodiak, mivel a 18 esztendős, tehetséges játékos kezdetben a felnőtt keret tagjaként az U19-es csapatban véd, de később nyitva áll előtte az ajtó ahhoz, hogy feljebb lépjen.

Hosszút Tóth László szakmai igazgató még augusztusban, a Veresegyház elleni Magyar Kupa-mérkőzésen szemelte ki és jó teljesítményének köszönhetően most sor is került az átigazolására.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESDNÉL
Érkezők:
Fröhlich Roland (Paks), Hosszú Levente (Veresegyház), Mihai Nicorec (román-magyar, Farul Constanta – Románia), Tóth Bence (Szolnok, szabadon igazolható), Orosz Márk (Dunaújváros PASE)
Kölcsönbe érkezők: Horváth Tamás (Videoton FC), Sós Bence (DVSC-Teva), Szilvási Péter (DVSC-Teva), Szatmári Lóránd (MTK), Vági András (Paks)
Kölcsönből visszatérők: Szalai Vilmos (Soproni VSE)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Távozók: Bajzát Péter (Soroksár), Harsányi Zoltán (Nyíregyháza), Izing Martin (Kisvárda kölcsön után végleg), Máté János (Gyirmót), Szalai Vilmos (Nyíregyháza), Takács Péter (Békéscsaba)
Kölcsönbe távozók: Ribánszki László (Kisvárda)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Korai gól döntött, a Tiszakécske legyőzte a több helyzetet is elhibázó Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:18

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

NB I: külföldre szerződő magyarokról és hazatérő légiósokról szólt az elmúlt hét – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 08:50