NB II: Belekbe utazik a Szeged; szerződést kapott a tehetség

2016.01.05. 18:59
A Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia gyulai létesítményében megkezdte a felkészülést a labdarúgó NB II tavaszi szezonjára a Szeged 2011-GA együttese. Az első nap mérésekkel, vérvétellel, konditermi edzéssel és futással telt, amelyen valamennyi, az ősszel az NB II-ben és a megyei I. osztályban szerepelt játékos részt vett – számolt be róla a delmagyar.hu.

A szakmai stáb ezen a héten nem tervezi új játékos tesztelését.

Az ősz nagy részét kihagyó, sérült bal oldali védő, Mészáros Márk Achilles-ín-problémája miatt még nem végez futómunkát, csak konditermi edzést, míg a karácsonykor megműtött kapus, Molnár F. Tamás – akit három éve operáltak egy cisztával, amely kiújult, így az ünnepek előtt újra kés alá feküdt, és egy négycentis vágást ejtettek rajta – már a csapattal kezdte el az egyelőre könnyebb mozgást.

A Szeged 2011 január 17-én tíznapos edzőtáborba vonul Törökországba, és Belekben négy felkészülési mérkőzést is játszik majd: január 19-én a kazah FC Irtisszel, majd 22-én, 23-án és 25-én további ellenfelekkel mérkőzik meg a csapat. A visszaérkezés január 27-én lesz.

A 38 fős, utazó keretben az NB II-ben és a Csongrád megyei I. osztályban szerepelt játékosok mellett fiatal akadémisták is helyet kapnak, például a 18 éves szegedi Zádori Krisztián, aki profi szerződéssel már a felnőttekkel kezdi meg a felkészülést.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED 2011-NÉL
Érkezők:
–
Kölcsönbe érkezők:
–
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek:
Zádori Krisztián
Kiszemeltek:
–
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
11 órája

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
2026.09.25. 14:22

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38